Elsősorban építészeti és képzőművészeti irányzat; célja a világ absztrakt újraépítése, a világállapotot jellemző rendezetlenség és káosz felszámolása. Ideálja az új ember konstruktív életmódja volt. Értékrendjében a célszerűséget és a társadalmi hasznosságot az esztétikum fölé helyezte. Feladatául vállalta az autonóm és az alkalmazott művészetek közti határvonal megsemmisítését is.
A konstruktivizmus közvetlen képzőművészeti előzménye a "szuprematizmus", azaz síkfestészet: a természeti formák legegyszerűbb mértani síkidomokra való redukálása — a zártság, az egyszerűség és a tisztaság jegyében — fekete, fehér és vörös színek használatával.
A konstruktivizmus egyik ágazata a "Bauhaus" ('építőház') elnevezésű, funkcionalista szemléletű német művészeti iskola volt. A csoport Weimarban (1919—1926), majd Dessauban (1926—1933) működött. Célja: az igényeket magas szinten kiszolgáló produktumok létrehozása — korszerű technológiájával. Ez az irányzat rakta le a modern ipari formatervezés alapjait. Ideálja volt az összművészet is.
Malevics (Kazimir, 1878—1935) orosz festő volt a szuprematizmus" megteremtője.
Gropius (Walter, 1883—1969) német építész és iparművész alapította a "Bauhaus"-t.
A konstruktivizmus irodalmi megnyilvánulása csekély, néhol a lírában és a vegyes típusú prózában fordul elő. A konstruktivizmus hívei közé lépett — a jövőkép művészi megfogalmazásában — az 1920-as évtizedben Bécsben Kassák Lajos és Moholy-Nagy László, majd néhány vers erejéig József Attila is. Ennek a hatásnak a kései megnyilvánulása pl. A város peremén c. 1933-as költemény záró szakasza.