Nálunk az impresszionizmus nagyon korán, már a XIX. század közepén kialakul, de az átütő győzelmet csak — fél évszázad elteltével — a Nyugat hozza magával. Legjelentősebb impresszionista költőink Tóth Árpád és Juhász Gyula. A magyar epikában is kialakul az impresszionista stílus, elsősorban Krúdy Gyula művészetében kap helyet.
Az impresszionista hangulatlírát már Vajda János és Arany János verseiben is fellelhetjük.
Vajda János (1827—1897) költő és publicista, a modern magyar líra egyik úttörője. A Petőfi-féle látomásköltészet továbbfejlesztője, a hangulatlíra (pl. Sirámok, 1850) és a szimbolikus kifejezésmód kialakítója a magyar irodalomban. Romantikus alkat, magasztos eszmék vezérlik, de költői, magánéleti és közéleti-politikai téren egyaránt a magány jutott osztályrészéül. Finom árnyaltságú leíró verseit is rendszerint bölcseleti kérdés felvetésével zárja. Poétai látomásai az érzelmi feszültség tetőpontján születnek meg, azoknak mintegy lecsengéseiként. Hangnemében a felfokozott pátosz és a szelídség egyaránt megjelenik. Legismertebb költeményei: Húsz év múlva (1876),Az üstökös (1882), Nádas tavon (1888).
Arany János később, az Őszikék ciklusával (1877—1880) lép a költői hangulatfestés területére, az "öregkori" líra lecsendesült, leegyszerűsödött darabjaiban.
Reviczky Gyula (1855—1889) impresszionista-szimbolikus költemények szerzője. Verseinek zenéje finom, légies. Kerüli a népieskedést — szembefordulva az ő korában már teljesen kiüresedett népnemzetieskedéssel —, és újszerű kifejezésmódot alakít ki.
Vargha Gyula (1853—1929) népnemzeti költőként indul, majd a francia parnasszizmust követi, és impresszionista lírát alkot. Verseinek jellegzetes tárgya a természeti szép.
Az impresszionista stíluselemek a prózájban, pl. Thury Zoltán és Justh Zsigmond írásaiban is jelentkeznek.
Krúdy Gyula lírai epikát, nosztalgikus művilágot teremtett. A múlt és az álom képeinek megjelenése, időtlensége, könnyedsége, líraisága jellemzi írásait. Műveit a hangulatfestés kivételes szerepe köti erősen az impresszionizmushoz. Ilyen hatású technikai eszközei: a szövegfonetika célzatossága, a laza mellérendelés, a névszói stílus, valamint a jelzős szerkezetek és képek túlsúlya.
Ady Endre a szimbolikus-szecessziós keretek közt az impresszionizmus eszközeivel is él. Pl. a Párisban járt az ősz c. versében (1906) egyetlen varázsos pillanat kapcsán érzékelteti és tudatosítja az elmúlás fenyegetését.
Juhász Gyula (1883—1937) a Nyugat nemzedékének lírikusa, kivételes érzékenységű, romantikus alkatú személyiség. Magasztos eszmék (emberszeretet, hazafiság, forradalmiság) állnak értékrendje csúcsán. Szerelmi lírájában is kivételes mélységű érzelemvilága tükröződik. Művészi pályája azonban derékba tört, a rendkívül tehetséges fiatalemberből ezért végül a magány és a kilátástalanság lélekben hamar megrokkant megverselője lesz. Elsősorban kivételes formaérzéke, az érzelmek és hangulatok plasztikus, árnyalt kifejezése teszi széles körben népszerűvé. Különleges atmoszférájú költeményeiből: Tiszai csönd (1910), Milyen volt ... (1912), Anna örök (1926).
Tóth Árpád (1886—1928) szelíd szavú lírikus. Heves belső harcainak csupán a lecsengése jelenik meg verseiben. Stílusa mindenek előtt az impresszionizmus eszköztárára támaszkodik, de szimbolista és szecessziós elemeket is alkalmaz. Alaphangja elégikus, de a legreménytelenebb helyzetben is kifejezi a szépség és az igazság iránti igényét. Jellegzetes hangulatú versei: Elégia egy rekettyebokorhoz (1917), Esti sugárkoszorú (1923), Jó éjszakát! (1924).
Kosztolányi Dezső (1885—1936) a sivár, kaotikus világban is a titkot, a csodát, a szépet, az értéket keresi — jellegzetesen impresszionista eszközrendszerrel. Rácsodálkozik a természeti szépre, az emberi lélek rezdüléseire. A hangulatképek megrajzolása nem csupán lírájában, hanem kis- és nagyepikájában is kulcsszerepet kap: jellemző eljárása a látványelemek sorolása, a benyomások lefestése. A gyermeki látásmód plasztikus képsora az A szegény kisgyermek panaszai (1910) versciklusa; a Számadás ciklus nagy gondolati költeményei is rendre hangulatképekre épülnek.
Babits Mihály műveiben is felbukkan az impresszionizmus; pl. a Messze, messze... c. verse (1907) a világ színpompáját fejezi ki a költői pillanatképek sorozatával.
Kaffka Margit a köznapi érzelemvilág kifejezője lírában és epikában egyaránt. Témaköre a nő világa, a lélek- és a társadalomrajz egyesítésével. Stílusa plasztikus, költeményeiben a spontán versbeszédet kedveli. Prózájának nyelvében hangulatok, gondolatok, érzelmek mozaikdarabjai váltakoznak.
Szép Ernő (1884—1953) mindhárom műnemben alkotott. Jellemző lírai magatartása a csodálkozás, a nosztalgia, illetve a részvét. Népies-impresszionista stílusban írt, szórakoztató sanzonokat is szerzett.
Az impresszionista líra későbbi képviselői közül Áprily Lajos (1887—1967) emelkedik ki.
Az impresszionista dráma Magyarországon kb. 1910 körül uralja a színpadot. A művekben magánéleti konfliktusok formálódnak, a homályos vágyak misztikuma és az irracionalitás a meghatározó jelenségek. Az impresszionista dráma kiemelkedő művelője Molnár Ferenc (1878—1952), a Liliom (1909) szerzője. Herczeg Ferenc főként a saját regényeit állította színpadra. Az irányzat első számú színházi képviselője Szomory Dezső volt (1869—1944).