A XX. századi dráma egyik legnagyobb újítója, a színház és szerepe megújítója. 1918-ban született meg első színműve, a Baal. A Dobszó az éjszakában (1919) sikere után egymást érik bemutatói. Zsebimakönyv (1926) című verseskötete közönségsiker. Világhírűvé a Koldusopera (1926) színműve tette, mely mélységesen komor, radikális hangvételű világképet közvetít. Kialakítja színházi elméletét, az „epikus színházat”: a néző érzelmei helyett értelmére kíván hatni. Groteszk színpadképek, előadásait zavaró énekbetétek, képek, feliratok (elidegenítő hatások) serkentik gondolkodásra a nézőt. Színpadi újításait legerősebben a Galilei élete (1938-39), Kurázsi mama és gyermekei (1939) és A szecsuáni jólélek (1938-39) című színműveiben sikerült megvalósítani. Antifasiszta darabjai közül kiemelkedik a Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1937) drámája, valamint a Svendborgi-versek (1939).