Ady és Móricz mellett a Nyugat első nemzedékének legjelentősebb művésze, kora irodalmi életének meghatározó alakja. Mint a Nyugat szerkesztője, majd főszerkesztője és a Baumgarten-alapítvány művészeti főkurátora nagy hatást gyakorolt az irodalmi életre. Erőteljes zeneiséget, impresszív hatásokat, filozofikusságot mutató lírai műveiben a „tudós költő” reflexív alakja bontakozik ki, aki érzékenyen –bár mindvégig művészi magatartással – reagál a külső változásokra. Ezt mutatja a Levelek Irisz koszorújából kötete (1909). Háborúellenessége mutatkozik meg a Játszottam a kezével (1915), a Fortissimo (1917) című költeményeiben. Az elzárkózó, öncélú művészi magatartás (ön)bírálata, pályát lezáró remekműve a Jónás könyve (1940). Prózaírói munkásságából regényei, a Tímár Virgil fia (1922), a Kártyavár (1923), valamint a legjelentősebb, a Halálfiai emelkednek ki (1927). Műfordítói munkásságának csúcsa Dante főművének lefordítása.