A magyar költészetben mind az ütemhangsúly, mind az időmérték évszázadok óta otthonos; a kölcsönhatások és kereszteződések természetesek. Pl. Az időmértékes ritmusban a hosszú szótagot olykor hangsúlyos szótag helyettesíti (a rövid szótag a hangsúlytól nyúlik meg), vagyis a kétfajta "arszisz" közti különbség eltűnik. Különösen az ereszkedő versláb (trocheus, daktilus) segíti az üteméli hangsúlyt.
A ritmusrendek találkozásának fő változatai: a szimultán vers, a kevert ritmusú vers és az ötvözött vers. A verstanban ismeretes még a bimetrikus vers kategóriája is; ez olyan versek gyűjtőneve, amelyekben - szemben a szimultán ritmussal - egymást váltva (ld. kevert ritmus) vagy párhuzamosan (ld. ötvözött) jelenik meg mindkét ritmusrend.
| Például: |
|---|
|
Földiekkel játszó Égi tűnemény, [...] Síma száddal mit kecsegtetsz?
|
| : A Reményhez |
|
Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, [...] |
| : Hymnus |
|
Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája! |
| : Az alföld |
|
Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón, s furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár, [...] |
| : A holló (Tóth Árpád fordítása) |