Politikai és művészeti mozgalom (gyűlések, tüntetések, kiáltványok, manifesztumok, röplapok, plakátok stb.)
Ideje: 1909 - 1944
A szó eredete:'futuro' (olasz) = jövő
Központjai:
Olaszország
Oroszország
Céljuk:
Témáik:
pl. Carra: Csata-tanulmány
Cravali: A városra ereszkedve
Tatlin: A Harmadik Internacionálé emlékműve
"A háborút akarjuk dicsőíteni - a világ egyetlen megtisztítóját - , a militarizmust. (...) Meg fogjuk énekelni a munkától, örömtől vagy a lendülettől felkavart nagy tömegeket: megénekeljük a forradalmak sokszínű és sokhangú áradatait a modern világvárosokban."
Eszköztáruk:
pl. Balla: Pórázon vezetett kutya
Russolo: Egy gépkocsi dinamizmusa
Balla: Fecskék
A háború felé feltartóztathatatlanul rohanó társadalom válságának jellemző tünete volt az olasz futurizmus mozgalma. Kezdetben irodalmi irányzatnak indult, 1909-ben írta az olasz Filippo Tommaso Marinetti a "Futurista kiáltványt", amelyben lényegében a háborút, a fasizmust dicsőítette, hirdetve, hogy "művészetünk főeleme a Bátorság, Vakmerőség és a Felháborodás . . . "A háborút akarjuk dicsérni - a világ egyetlen higéniáját -, a militarizmust..." A futurizmus hamarosan a képzőművészetben is jelentkezett, bár ott nem jellemezte az a barbárság-dicsőítés, amire a manifesztum hivatkozott. 1910-ben Carlo Carrá, Umberto Boccioni és Luigi Russolo kapcsolódnak a mozgalomhoz, majd Giacomo Balla és Gino Severini.
A futurista festőkre igen nagy hatással volt a kubizmus, majd különösen Delaunay orfizmusa. A kubisztikus kompozícióba a dinamizmus elemét akarták bevezetni. Fő jellemzője a mozgalmasság és a szimultanizmus, azaz a különféle időben keletkezett mozgást és a mozgás okozta benyomást egy időben jeleníti meg, a mozgás fázisait egymás mellé helyezi, sőt ugyanabba a képbe sűríti a művésznek a különféle időkből való benyomásait, érzelmeit is. A kubizmusban a festő mozog a tárgy körül, addig a futurizmusban a megfigyelő művész mozdulatlan, és a tárgy mozog előtte. A megfigyelő és a tárgy viszonya mindkét esetben az időben bontakozik ki, a kész mű ugyanannak az egységes tér-idő-kontinuumnak más és más vonatkozása.
A futurizmus egyik vezéregyénisége volt Umberto Boccioni (1882-1916), aki 1911 körül a "Lélekállapotok" című sorozatot festi, amelyben több emlékképet egyesített egy képbe, mint például a "Búcsú" című festménybe az utazás élményét. Jellemző, bizonyos mértékig expresszionisztikus képe "Az utca erői" (1911 című, drámaian mozgalmas kompozíciója). 1912-ben kiadta "A futurista szobrászat technikai kiadványa" című munkáját, majd 1914-ben a "Futurista festészet, szobrászat" című könyvét."
A zenével is foglalkozó Luigi Russolo képein is zenei hatást akart ébreszteni. A kubizmushoz állt közel Carlo Carrá (1881) festészete ("Egyidejűség", "Asszony és balkon" 1912; "Milanói galéria" 1912). Gino Severinit (1883) a mozgás festői problémája foglalkoztatta, a mozgásritmusokat szétvágva, fázisaiban helyezte egymás mellé. ("A boulevard"; "Pan-pan-tánc Monicóban" 1909-11; "Táncosnő a Tabarin-bárban" 1912) Severini tiszta, dekoratív színeket használt.
Giacomo Balla: Elvont sebesség és zaj (1913–14; olaj, tábla; 54.5 x 76.5 cm; Peggy Guggenheim Collection)
Natalia Goncsarova: Macskák (vörösben, feketében sárgában), (1913; olaj, vászon Solomon R. Guggenheim Museum)
A futurizmusnak volt orosz változata a Mihail Larinov, és Natalja Goncsarova által szervezett ún. "rayonizmus" amely a futurizmus és az absztrakció közötti átmenetet képviselte.
A futurizmus csak periférikus állomása volt a modern képzőművészetnek, bár az expresszionistákra gyakorolt hatása miatt bekapcsolódott a modern festészet egyetemes vérkeringésébe.
Gino Severini: A vöröskeresztes vonat átmegy a falun (1915 nyara; olaj, vászon; Solomon R. Guggenheim Museum)
Az olasz futurizmussal rokon "orfizmus" mozgalmához az amerikai Bruce, Morgan Russel, Wright és Delaunay felesége, az orosz Sonja Terk csatlakozott. Az orfizmus bizonyos mértékig az impresszionizmus és a dekoratív törekvések reakciója a kubizmus szigorúságával, színtelenségével szemben. Delaunaynak nagy hatása volt a kortárs német mozgalmakra, Franz Marc; és Auguste Macke tanul tőle, Klee fordítja
németre a cikkeit, sőt Delaunay maga is részt vett a "Der Blaue Reiter" mozgalmaiban.
August Macke: Napernyős nő kalapszalon előtt (1914)
Ugyancsak 1910 után bontakozik ki a kubizmus másik továbbfejlesztőjének, a "Section d'Or"-nak (Aranymetszés) a mozgalma is. 1912-ben, a párizsi La Boétie galériában a Section d'Or kiállításán Braque és Picasso kivételével minden kubista szerepelt. A közös törekvésű művészek Jacques Villon (1875) műtermében találkozgattak, és a klasszikus művészet arányproblémáit tárgyalták. Villon tudományos szabatossággal foglalkozott Vitruvius ide vonatkozó nézeteivel és a reneszánsz arányproblémáival. (Leonardo, Luca Pacioli.) Úgy vélte, hogy egyetlen részekre osztott egység sem lehet harmonikus, csak ha ugyanolyan viszony van a nagy és a kis részek között, mint a nagy részek és az egész között. Felhasználták a klasszikus gúla elméletét, amely szerint egy tárgyat és annak részeit a gúlának megfelelően látjuk, azaz a gúla csúcsa a szemünkben van, míg alapja a tárgyban vagy a tárgy metszetében. Villon ezt az elvet mérnöki precizitással alkalmazta igen finom színű kompozícióiban. ("Tálaló-asztal" 1912; "Menetelő katonák" 1913; "A játék" 1919.)
Marcel Duchamp "Lépcsőn jövő akt" (1912)
Marcel Duchamp: Akt (tanulmány) Szomorú fiatalember a vonaton (1911–12)
A mozgalom jellemző terméke még Marcel Duchamp "Lépcsőn jövő akt", Albert Gleizes "Táj szélmalommal" (1913) és Francis Picabia "Sevillai körmenet" (1922) c. képe. Picabia az absztrakt művészet egyik első képviselője.
A kubisták kezdeményezése két irányban fejlődött tovább. Olaszországban a "jövő stílusát" létrehozó festők az időbeliség, a korra jellemző sebesség kifejezésének lehetőségével gazdagították az elvont formanyelvet. Ez az irányzat a futurizmus (az elnevezés a latin futurum = jövő szóból származik).
A másik a geometrikus absztrakció.
A geometrikus absztrakció
A futurizmus továbbfejlesztés másik iránya éppen ellenkezőleg a még teljesebb elvonatkoztatás felé haladt. Ebből született egy újabb, a későbbiekben számos változatra ágazó irányzat, a geometrikus absztrakció. Legjelentősebb képviselői a tízes évek végén a holland "De Stijl" folyóirat köré tömörültek. A csoport vezető egyénisége, Piet Mondrian derékszögben metsződő, fekete vonalakkal osztotta arányos négyszögekre a képfelületet, s a négyszögű mezőket semleges szürkével és a három alapszínnel - vörössel, sárgával és kékkel - töltötte ki.
A módszer elvi indoka az a meggyőződés volt, hogy a művészet csak akkor szólhat mindenkihez, ha kerüli az egyes személyekhez kötődő, egyedi formákat. A feladata tehát az, hogy általános érvényű aránytörvényeket képszerűvé tegyen meg, ehhez csak a legalapvetőbb formaelemeket használhatja: a vonalat, a négyszögű síkidomot és az alapszíneket. A De Stijl elveit az első világháború utáni években átvették s a tervezésben hasznosították az építészek is.Az absztrakció másik iránya, az 1917-ben alakított "De Stilj" mozgalma pedig az architektúrához közelítette a festészetet. Ennek az iránynak a fő képviselője a modern építészetben jelentős szerepet játszó Theo van Doesburg mellett Piet Mondrian (1872-1944).
Piet Mondrian: Kompozíció (1936) Piet Mondrian: Vörös fa.
Mondrian 1911-ben festi a. "Fák" c. sorozatát, majd Amszterdamban a tengerről és a katedrálisról fest sorozatot. E képeiben is már a horizontális és vertikális vonalak ritmusát keresi, a tízes évek végén pedig teljesen absztrakt konstrukciókat szerkeszt. Mondrian tiszta térelosztású konstrukcióinak felmérhetetlen hatása volt a modern építészet fejlődésére. Az absztrakt törekvéseknek több válfaja volt. 1913-ban amerikai festők, Morgan Russel és Macdonald Wright alapítják az orfizmustól inspirált ún. "szinkronizmus"-t. Amadée Ozenfant és Le Corbusier "purizmus"-a pedig a konstruktivizmus egyik változata volt, hasonlóan a Malevics által művelt "szuprematizmus"-hoz. 1913-ban Malevics kiállított egy olyan vásznat, amely csupán fehér alapon szabályos négyszöget ábrázolt, s ezzel végletekig fokozta a kép geometrikus megépítettségét. Ugyanebben az időben alakítja meg Tatlin a "konstruktivimus"-t, Rodcsenko a "non-objektivizmus"-t stb. Mint a nevek is mutatják, az absztrakció konstruktivista irányának a fő képviselői oroszok voltak, nem véletlen, hiszen a futurizmusnak is itt volt Olaszország után a legerősebb tábora, bár pl. irodalmi síkon, a futurizmus csakhamar más társadalmi problematikát fejezett ki, mint szülőhazájában. Az absztrakt művészet további fejlődésének a nyomonkísérése már a két világháború közti szakasz elemzéséhez tartozik.
Amédée Ozenfant: Gitár és üveg (1920; olaj, vászon; 80.5 x 99.8 cm; Peggy Guggenheim Collection)