Franciaországban az 1905-6 körül Henri Matisse (1869–1954; Zöld sugaras portré, 1905; A tánc, 1910). körül csoportosult fauve-ok (vadak: André Derain (1880–1954; A Westminster-híd, 1906), Maurice Vlaminck (1876–1968; A cirkusz, 1906), Raoul Dufy (1877–1953; Fürdő nők; Lóversenytér, 1926), Georges Braque (1882–1963) képeiken még megőrizték a felismerhető látványt, de a színek szabadabb használatában túlmentek Van Goghon.
Henri Matisse: Román blúz, 1940.
Henri Matisse: Aranyhalak
Henri Matisse (1869-1954): Zöld sugaras portré (1905)
Henri Matisse (1869-1954): A tánc (1910; olaj, vászon; Ermitázs, Szentpétervár)
Derain: Ciprusok (1907; olaj, vászon; magángyűjtemény, Svájc)
Jóformán csak tiszta színeket használtak, és nem annyira a látványnak, semmint érzelmeiknek engedelmeskedve. Lemondtak a perspektíva alkalmazásáról, a harmadik dimenzió látszatáról; a színek térhatást keltő tulajdonságait kutatták. A képfelületen kiterülő, kétdimenziós tiszta színfoltokra bízták, hogy együttes hatásuk a nézőben a térbeliség élményét váltsa ki. Az egységes színfelületek és a tiszta színek használata révén a kép síkja tüzesen ragyog, nagy feszültségről és kifejezőerőről árulkodik. Dekoratív és harsogó művészetük, kompozícióikban a kontúr mint a kép összetartó váza jelenik meg. Ábrázolásmódjukat az érzékszervekre gyakorolt erőteljes hatás miatt dinamikus szenzualizmusnak is nevezték.
A fauvizmus volt a 20. században az első fontos lépés a közvetlen természeti látványtól való elszakadás, vagyis a természettel önállóan szembeállítható, autonóm műalkotás felé.
Németországban fauvizmussal párhuzamosan bontakozott ki az expresszionizmus.