Katafora

(gör.)

Szemantikai ekvivalencia vagy pragmatikus kapcsolat alapján előreutalás a szövegben; olyan szöveg- vagy mondatalakzat, amelynek halmozott tagjai csak a záróelemtől (posztcendens) kapják meg teljes jelentésüket; névmással előreutalás főneves szerkezetre; pl.: Mikszáth Kálmán Az a fekete folt című novellájában a történet végén nyer értelmet a címben szereplő mutató névmás. Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.

(Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli);

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

(Radnóti Miklós: Nem tudhatom...); Ellentétes fogalompárja az anafora.