Evidencia
Egy jelenség részletező leírása a valóságos vagy képzelt részletek bemutatásával. Rendkívül hatásos valamely folyamat leírása, különösen akkor, ha azt a képzetet kelti, hogy a hallgató a bemutatott esemény résztvevője, közvetlen szemtanúja. A jelenlét-élményt a jelen idő következetes használatával, a kifejező, pontos határozókkal lehet elérni. Pl. A magyar címert írja le a versrészlet: Ott a négy ezüst csík szép vörös mezőben,
átszik, hogy piros vér megáztatta bőven,
De a hét oroszlány nincsen immár közte
(hét magyar vezérünk) mint egykor-időben.
Hanem ott az András érseki keresztje,
Jeruzsálemnél azt ő maga szerezte.
Mindez ábrázolva mesterül egy képen,
S Hunyadi hollója gyűrüvel középen.
(Arany János: Stanzák
Mátyás dalünnepe eposzi kísérletből); Az emléknapról, a mohácsi vész háromszázadik évfordulóján írta a költő:
Mint egyes ember, úgy egész nemzet életében vagynak szerencse és szerencsétlenség napjai, melyek mind pillanatnyi hatások, mind késő következésök miatt feledésbe nem menendők. A boldog férj évről évre örömmel várja visszafordúlni a napot, melyen szeretett nejének az oltárnál hűséget esküvék. Férj és nő karöltve állnak a virággal hintett sírdombnál, hová egy év előtt a legelső szép gyermeket eltemették. Mindegyik jelenés érező, s a természet szelíd benyomásainak híven engedő keblet mutat. Hasonlóul tesznek, s hasonló ösztönnek engednek a nemzetek is, midőn öröm és gyász napjaikat ünneplik. Ezért szentelt Róma a városalkotó Quirinusnak ünnepet; ezért szentelé meg az áldozatra ment háromszáz Fabius elestének emlékezetét.[...] Gondolák az emberek: a nap feljött, mint évenként háromszázhatvanötszer, majd tisztán, majd borongva fel szokott; s mi van egyéb hátra, hanem hogy dolgainkat, vagy dologtalanságainkat ott, hol tegnap elhagyók, folytassuk? A nemes, hintóján vagy paripáján hurcoltatja magát, s nem jut eszébe, hogy a reggeli szellő, melyet szív, háromszáz év előtt ősei vérpárájától terhesült. A kalmár számvető képpel nyitja boltját, s jegyzőkönyve mellett a történet évkönyveire emlékezni ideje nem marad. A katona gond nélkül járdall a bástyákon, nem sejdítvén, hogy azok az évnapon maradtak király és nemzet nélkül, dúló nép zsákmányává leendők. A tudós mindennapi kenyérről gondoskodván, érzelgésre nem hevűlhet. És a költő - ó a költőtől ki tud valamit? rejtve tolong ő a sokaság közt, mely nevét még nem hallá; vagy magányban ül, hol senkitől nem kerestetik! (Kölcsey Ferenc: Mohác s).