Római költő
A Mantua melletti Andesben született Kr. e. 70. október 15-én.
Az augustusi aranykor irodalmának egyik legkiemelkedőbb alakja. Életéről a legjobb forrásunk Donatus életrajza, amely Suetonius elveszett művéből merítette adatait.
Mantua közelében született egyszerű családból. Apja fazekasból vagy napszámosból küzdötte fel magát kisbirtokossá vagy méhtenyésztővé. Kis birtokának jövedelméből tizenöt éves koráig Cremonában, majd Rómában, végül Nápolyban taníttatta tehetséges fiát, akit közéleti pályára szánt. Az elmélyült, még népszerű költőkorában is gátlásosan szerény ifjút nem vonzotta a politika, életútját a költészet és a filozófia tanulmányozása határozta meg. Művészi-világnézeti kibontakozásához egyfelől az alexandriai költészet valamint Catullus hatása; másfelől Lucretius tankölteménye és Epikurosz filozófiája segítette hozzá.
A polgárháború Vergilius életébe is betört. 41-ben, amikor Octavianus (a későbbi Augustus császár) veterán katonáinak földet osztott, elkobozták atyai birtokát, és csak barátai közbenjárására kapta vissza. Ugyanebben az évben barátságot kötött Horatiusszal, majd a művészek bőkezű támogatója, Maecenas vette pártfogásába. Bejáratos lett Augustus udvarába is, és mint korának hivatalosan elismert nagy költője, jólétben, gondtalanul élhetett az alkotásnak. Sokat betegeskedett, Rómában ritkán járt, főleg Szicíliában és Campaniában, legszívesebben Nápolyban élt.
Kr. e. 19-ben három évre Görögországba ment, részben, hogy utazgasson, részben, hogy befejezze az Aeneist, s azután már csak filozófiai tanulmányainak élhessen. Útközben megbetegedett, és hazatérőben Brundisiumban meghalt Kr. e. 19. szeptember 21-én.
Elutazása előtt meghagyta, hogy halála esetén égessék el az Aeneist, de Augustus megtiltotta a kívánság teljesítését.
A Catalepton című gyűjteményben neve alatt fennmaradt neóterikus hatást tükröző versek valódisága erősen vitatott, de néhány az ő fiatalkori műve lehet. Biztos, hogy nem ő írta az Appendix Vergiliane késő antikvitástól neki tulajdonított epyllionjait: a Culexet (A szúnyog) és a Cirist (A sirály).
Első jelentős művén, a Theokritosz pásztoridilljei nyomán írt Bucolicán (Pásztori versek) a hagyomány szerint 42-39-ig dolgozott. A tíz hexameteres költeményből álló gyűjtemény (Eclogák) kitágítja a bukolikus költészet hagyományos témakörét. Az ecloga szó eredetileg szemelvényt, válogatott verset jelentett, s ebben az értelemben használta Vergilius is, amikor pásztorkölteményeiből tíz darabot kiválasztott és kiadott. Pásztorai -akik mögött nemegyszer könnyű felismerni a költőt és a kor más szereplőit, de akik mégsem pusztán kulcsfigurák - a való világ elől menekülnek Arkadia ’szellemi országába’, de félelmük fokozatosan feloldódik az új aranykor, az augustusi békekorszak előjelei láttán.
A ciklus leghíresebb darabja, a 4. ecloga egy gyermek születésével jövendöli meg az új aranykor beköszöntét. A középkor a műben Jézus eljövetelének jelzését látta, s Vergiliust ’pogány szentként’ tisztelte. Az 5. eclogában a pásztor Daphnis istenné válása a béke eljövetelének szimbóluma. Az l.-ben a földjéről elűzött, majd otthonát visszanyert Vergilius mond köszönetet a hatalomnak nagyvonalú gesztusáért - nem véletlen, hogy ezzel a művével a költő mindjárt ki is érdemelte Augustus tetszését. A költő azonban nem a császári kegy fényére sandít, hanem harmóniaigényét és humánumkövetelését fogalmazza meg a pásztori énekversenyek díszletei között.
Az Eklogák könyvével Vergilius új korszakot nyitott a római irodalomban: a költészet aranykorát. A kortárs Augustusi-kori költők számára e könyv modellértékűvé vált: Horatius Szatíráinak, valamint Tibullus Elégiáinak első könyve egyaránt tíz verset foglal magában: mindkét költő kötelezőnek érezte a vergiliusi minta követését.
A következő nagy mű, a hét évig írt és 29-ben befejezett Georgica már kifejezetten Maecenas ösztönzésére - vagyis az augustusi eszmék szolgálatában - készült. Tárgya szerint földművelési tanköltemény, amelynek négy könyve a mezőgazdaságról, a gyümölcsfák gondozásáról, az állattenyésztésről és a méhészetről szól, alexandriai mintára közbeszőtt mitológiai történetekkel (Orpheus, Aristaios). A költő megvallottan Hésziodoszt tekintette munkájában mintaképének, s különösen sokat köszönhet Lucretius művének, amelyre a Georgica mintegy válaszul készült. Nem agronómiai szakmunka tehát, hanem a földművelés dicséretével, Augustus és Itália magasztalásával a császár társadalmi reformterveit és a principátus ideológiai stabilizálását szolgálja. Ahogy az eclogákban a békevágy, itt az újonnan megteremtett béke öröme szólal meg, s mellette felhangzik a természet és a természet titkait kutató ember - az epikuroszi eszménykép - dicsérete: „Mily boldog, ki a dolgok okát ismerni tanulta.”
A Georgica című tankölteményével Vergilius kilép az eklogák álomvilágából a korabeli Itália valóságos világába. Ennek ellenére idealizált ez a világ, mert a költő nem kézikönyvet, nem szakmunkát szándékozott írni, hanem arra akarta ráirányítani a figyelmet, hogy a földműves munkában van az emberi munka gyökere, s ilyen értelemben a földműves munka az emberi kultúra szimbóluma. Ez vezetett el a mesterségek, művészetek és tudományok felfedezéséhez. Ez emelte fel az emberiséget, amennyiben elvezetett egy nagyobb munkához, így a római állam létrehozásához is.
Főművén, az Aeneisen közel tíz évig dolgozott. A 12 énekből álló, homéroszi mintára készült hatalmas eposz Róma nemzeti hőskölteménye. Témája a trójai Aeneasnak - az eposzban a gens Iulia, Augustus nemzetsége mitikus ősének - mondai honfoglalása. Az első hat ének - Aeneas bolyongásai - cselekményben, szerkezetben az Odüsszeiát követi, a második rész - Itália meghódítása - az Iliászt. Aeneas, Venus istennő fia az égő Trójából elmenekülve, hosszú bolyongás után Karthagóba érkezik Dido királynőhöz. Dido beleszeret az isteni szépségű hősbe, de Aeneasnak az istenek parancsára tovább kell mennie. Dido öngyilkos lesz. Aeneas Itáliába érkezve leszáll az Alvilágba, ahol meglátja még meg nem született utódait, Róma jövendő nagyjait, és megerősödik népének Itália- és világhódító hivatástudatában.
A második rész a latiumi harcok története. Aeneas hosszas küzdelem után legyőzi a vele szembeszegülő itáliai népeket, végül párviadalban megöli fő ellenfelét, Turnust. A trójaiak és itáliaiak békét kötnek, szövetségüket Aeneas és a latiumi királylány házassága pecsételi meg.
Vergilius az Aeneis történetének keretében Róma történelmi hivatását énekli meg. A trójai eredetmítosz a görög világ előtt van hivatva Róma uralmának jogosságát igazolni, a Dido-történet a Karthagó elleni háborúnak, a 7-12. ének Itália harcai az itáliai népek Róma vezette egyesítésének mitikus előképei. Az elbeszélés a történelem szimbóluma lesz, és a költő koráig vezet. Az eposz csúcspontján, a 6. ének alvilági seregszemléjén a költő a római világbirodalom Augustus elképzelte nagyhatalmi programját fogalmazza meg: „Ámde te, római, arra ügyelj, hogy a népeken úr légy.” Az Augustus-ház isteni eredetű ősének dicsőítése nem utolsósorban a császár dinasztikus céljait szolgálja. Az ősi erkölcsök, egyszerűség, jámborság dicsérete, a mélyen átélt és szuggesztív erővel kisugárzó római vallásosság harmonikus összhangban van Augustus propaganda-elképzeléseivel.
Az Aeneis tartalmi-formai szempontból egyaránt a római klasszicizmus legnagyobb alkotása, elegánsan gördülő hexametereiben páratlan könnyedséggel ötvöződnek a homéroszi, hellenisztikus görög, valamint a római eposzi (Ennius) és neoterikus költői hagyományok. Gazdagon árnyalt nyelve az érzelmek és hangulatok legszélesebb skáláján tud megszólalni.
Az Aeneis az utolsó és legmesszebbmenő kísérlet volt annak megvalósítására, ami Vergilius egész életművén végigvonult: a maga belső békeigényének, aranykor-vágyának összeegyeztetésére az augustusi római birodalom történelmi valóságával. Fennmaradt műveiben semmi sem mutat rá, hogy ennek illuzórikus voltát felismerte. Valószínűleg élete utolsó éveinek eseményei - Augustus leszámolása a köztársaság intézményével és politikai ellenfeleivel - rendítették meg hitét az ’augustusi béke’ új aranykor-voltában, s az Aeneis megsemmisítésére vonatkozó végrendeletét nem a néhány befejezetlenül maradt sor, hanem ez a megrendülés magyarázza. Vergilius nem volt pesszimista, de optimista sem, hanem realista Tudta, hogy az élettel együtt jár a halál, de a halállal is az élet, ahogyan azt a híres aranyág motívumával üzeni. Vergilius német kutatója, V. Pöschl szerint „az Aeneisben egyensúlyban van az árnyék és a fény, a fájdalom és az öröm, ezért annyira emberi, ezért annyira igaz.” T. S. Eliot amerikai költő és esszéista szerint „az Aeneis az európai kultúra alapköve, minden műalkotás mércéje és mértéke”.
Vergilius három főművének teljes ókori kommentárjai maradtak fenn Serviustól. A költő még életében klasszikussá lett, alakja köré már az antikvitásban is, de főleg a középkorban legendákat szőttek. A későbbi korok számára is ő volt a legnagyobb, legtöbbet idézett római költő. A kereszténység profetikus látomásaiért - különösen a Krisztus születésének megjövendöléseként magyarázott 4. eclogáért - tisztelte. Dante mint a legnagyobb pogány költőt választotta kísérőjének alvilági útjára. A magyar költészetre tett hatásának kimagasló állomása Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposza és a 18. sz. végének ’deákos költészete’, de nyomai még Vörösmarty Zalán futásában is érezhetők. Pásztori verseinek békenosztalgiája Radnóti antifasiszta tiltakozásához adott mintát és formát.
Mivel a 19. század végéig a hazai retorikai tankönyvek példaanyagukat jórészt az Aeneisből vették, az aranykori római költő hatása - az említett példákon túl - szinte felmérhetetlen a magyar irodalomra.