Catullus, Caius Valerius (Kr. e. 84? - Kr. e. 54?)

Római költő

Kr. e. 84-ben született Veronában.

Világirodalmi arcképcsarnok

Hieronymus Krónikájából tudjuk, hogy fiatalon, harmincéves korában halt meg Rómában, Ovidius szerint „ifjúi homlokán borostyánkoszorúval”.

A Valeriusok nemzetsége a köztársaság alapításától kezdve fontos szerepet játszott Róma politikai életében, mert a gazdag és előkelő nemzetségek közé tartozott. Szülei Verona előkelő társadalmához tartoztak. A Garda-tó déli partján birtokuk volt, Rómában házuk, Tibur és Sabinum határában nyaralójuk. Galliai hadjárata idején Caesar többször megfordult házukban. Verseiből ítélve Catullus fiatal korában széles körű és alapos ismeretek birtokába jutott. Az egyik legkiválóbb római grammatikus és neóterikus költő, Valerius Cato Veronában született, és egy ideig itt is működött. Feltételezhető, hogy Catullus is tanítványa volt. Apja összeköttetései révén korán bekerült az előkelő római társaságba.

Rómában egyik vezéregyénisége lett az ún. neóterikus költői iskolának, az új utakon járó fiatal költők körének. A neóterikusok önálló költői iskolát alkottak, és az alexandriai költészetnek azt az irányzatát vették mintául, amelynek képviselői Philétasz, Euphorión, Kallimakhosz, Theokritosz és Bión voltak. Megújították és közkedveltté tették a klasszikus görög irodalomban háttérbe szorított műfajokat, az elégiát és az epigrammát, s újakat teremtettek, például epülliont (kiseposz) és az idillt. A jó költő legfőbb erényének a rövidséget, a tökéletes műgondot és a részletek pontos kidolgozását tekintették. Költői tevékenységükben fontos szerepet játszott a könyvtár: Kallimakhosz az alexandriai könyvtár vezetője volt. A hagyományos mítoszokat újra feldolgozták, természetesen saját ízlésüknek megfelelően, és szövevényes utalások formájában át- és átszőtték velük műveiket. De a mitológia témák mellett a kisemberek mindennapi élete, a magánélet, a szerelem is helyet kapott költészetükben.

A neóterikusok, amennyire ezt Catullus életműve és a többi neóterikus költő - Calvus, Cinna, Cornificius, Ticidas, Furius Bibaculus - néhány fennmaradt töredéke alapján megítélhető, sokat tanultak az alexandriaiaktól. Megtanulták a forma tökéletes kidolgozását, a hosszadalmas csiszolgatást, az igényes és szövevényes szerkesztést, a rejtett finomságokra is kiterjedő műgondot, az igényes és szövevényes szerkesztést, a rejtett finomságokra is kiterjedő műgondot s a mitológia tökéletes ismeretét. De nem voltak szolgai utánzói alexandriai példaképeiknek, s talán azért, mert nemcsak tőlük merítettek, hanem a klasszikus görög irodalomból (Homérosz, Szapphó, Euripidész) és az itáliai népköltészetből is. Új, személyes hangú líra megteremtését tűzték ki célul. Az emberi érzé

Catullus életének sorsdöntő élménye volt az a szenvedélyes és ellentmondásos szerelem, amely a költeményeiben Lesbiának nevezett előkelő római nőhöz fűzte. Ovidiustól tudjuk, hogy nem Lesbia volt az igazi neve (Tristia 2, 427-428). Apuleius azt is elárulja, hogy valódi neve Clodia volt (Apologia 10) Clodia a 79. év consuljának, Appius Claudius Pulcernek három lánya közül a középső. Férje, a fényűző életet élő Metellus Celer 63-ban praetor lett, utána pedig Gallia Cisalpina kormányzója (62), majd consul 60-ban. 59-ben váratlanul meghalt. Clodia - Cicero szerint - már férje életében botrányosan élt. A Catullus-költemények Lesbiája is előkelő hölgy benyomását kelti. Mintegy tíz évvel volt idősebb Catullusnál, s Cicero szerint főleg fiatalabb férfiakat gyűjtött maga köré, s viszonya volt öccsével is. Catullus és Lesbia szerelmének virágzását 61-60-ra datálhatjuk. Catullus tehát álnéven nevezte meg kedvesét, s ez az álnév szótagszámát és prozódiai sajátosságait tekintve megegyezik az eredetivel. E névvel Catullus egyfelől Clodia szépségére utal, Leszbosz szigete ugyanis híres volt szépségversenyeiről, másfelől műveltségére, amennyiben Szapphóval asszociálható.

Kr. e. 57-ben Catullus, valószínűleg azért, hogy vagyoni helyzetén javítson, Memmius propraetor kíséretében Bithyniába utazott, a következő évben azonban reményeiben csalódva visszatért Rómába. Az út sikertelenségét Memmius becstelenségének tudja, alit több versében is durván elmarasztal. Útközben meglátogatta néhány évvel előbb elhunyt testvére sírját Troasban.

Egy Caesar-ellenes szervezkedésben Catullus is részt vett. A politikai hatalmasságok elleni éles támadásokból arra következtethetünk, hogy Catullusnak igen rossz véleménye lehetett saját korának erkölcseiről és közállapotairól. Rövid élete során gyakran megtapasztalhatta, hogy a hatalmasok minél magasabb pozícióba kerülnek, annál inkább hátat fordítanak az isteni és emberi törvényeknek. Suetonius szerint Catullus később kibékült Caesarral, aki kiengesztelése jeléül ebédre is meghívta, és Catullus apjával tartotta a vendégbarátságot. A Caesar-ellenes verseit azonban Catullus nem semmisítette meg, sőt kiadatta őket, annak jeléül, hogy bocsánatkérése ellenére sem változtatta meg véleményét.

Catullus irodalmi hagyatéka - néhány sornyi hiánytól eltekintve - teljes egészében fennmaradt, bár a középkorban lappangott, és csak véletlen folytán fedezték fel a 14. században verseinek egy másolatát Veronában. Életművét az a kötet őrzi, amely a kódexekben Catulli Veronensis liber címen tartanak számon. A 116 költeményt tartalmazó kötetet Catullus földijének és jó barátjának, Cornelius Neposnak ajánlotta. Lehetséges, hogy a versek elrendezése is a költőtől származik.

A gyűjtemény formai szempontból 3 részre tagolódik: Az első részváltozatos metrumokban írt költeményeket tartalmaz (1-60. carmen: polymetra), a második hosszabb, az alexandriai költészet hatását tükröző verseket (61-68. carmen: carmina maiora), a harmadik disztichonban írt rövidebb darabokat (69-116. carmen: epigrammata). E három csoport, ha nem is szigorúan, de műfajilag is különbözik egymástól: az elsőbe lírai versek, a másodikba elbeszélő költemények, a harmadikba epigrammák tartoznak.

E műfajok elkülönülése Catullus életművében még nem szigorúan következetes, sem formai, sem tartalmi szempontból. A disztichon nemcsak az elégia és az epigramma formája, hanem az elbeszélő költeményeké is.

Tartalmilag az egész könyvet egy téma fogja össze: a szerelem. Jól érzékelhető ez a Lesbia-dalok elhelyezésében. A boldog szerelemnek és a csalódásnak, elkeseredett gyűlöletnek és eksztatikus boldogságnak az első részben felcsendülő hangjaira a második és harmadik részben csaknem minden esetben megfelelő hangzású versek rezonálnak. „Mindez azt jelenti, hogy Catullus központi témáját - szerelem, hűség, hűtlenség - három síkon hagszerelte. A polymetrában az érzelem, a carmina maiorában a mítosz, az epigrammatában a logika síkján. E három sík olykor átcsap egymásba, az egyes részletekben azonban megőrzi uralkodó jellegét.” (Adamik Tamás)

A Lesbia-élmény döntő hatással volt Catullus szerelemfelfogására. Átértékelte és újrafogalmazta a férfi és nő kapcsolatának hagyományos római felfogását. Lesbiával való viszonyát, amely még Ovidius szerint is házasságtörés volt, a házassági szövetség fokára emelte. Ennek a szövetségnek a lényegét nem a házassági szerződés, kötelék, hanem a szerelem (amor) adja. Catullus szerelmi szövetsége több kötelességet ró a felekre, mert egyben baráti szövetség is, mert a férfi és nő egyenlőségén alapul. E sajátos szövetség különlegességét még azzal is kiemeli, hogy öröknek és szentnek mondja, s ezáltal az istenek védelme alá helyezi.

A catullusi líra legfontosabb témája a szerelem. A Lesbia-ciklus versei megéneklik a szerelem számtalan viszontagságát: a reményt, a boldogságot, a féltékenységet, az összeveszést és a kibékülést. Odi et amo (Gyűlölök és szeretek) - sűrítik jellemzően a híres epigramma (85. carmen) kezdő szavai a megvetésnek és a szakítani képtelen szenvedélynek érzelmi dilemmáját. A gyilkos gúny szintén fontos helyet foglal el Catullus költészetében. Csípős nyelve nem kíméli a hűtlenné vált barátokat, a rossz költőket, a nagy politikusokat és azok kegyenceit. De szelídebb érzéseket is megszólaltat: a baráti ragaszkodást, a megható visszaemlékezést testvérére, a rajongást szeretett sirmiói nyaralójának és környékének természeti szépségeiért.

Catullus terjedelmesebb, ’tudós’ költeményei többnyire hellenisztikus mintákat követnek. Bereniké hajfürtjéről szóló elégiája és Attis című költeménye valószínűleg görög eredeti nyomán készült A De nuptiis Pelei et Thetidos (Péleus és Thetis lakodalma) című kiseposznak is alexandriai mintaképe volt. A költemény, amelybe egy - a lakodalomra nászajándékként hozott - bíborterítő kapcsán Ariadné és Thészeusz története is beleszövődik, az elbeszélő részeket rövidre fogva inkább a lélekrajzban és a patetikus monológokban tűnik ki.

Az epithalamiumok (nászdalok) a ’tudós’ stílus és az itáliai népköltészeti hagyományok ötvözetei. A nagyobb lélegzetű versek is Catullus személyes költészetéhez kapcsolódnak: sokszor utalnak egyéni lírájára. Kisebb lírai alkotásai ugyancsak méltóak a poeta doctushoz, a tudós költőhöz szigorú formai fegyelmükkel, virtuóz csiszoltságukkal.

Catullus az emberi kapcsolatok költője, ez tükröződik az első és második személyű személyes névmások nagy számában: az ego (én) 240-szer fordul elő, a tu (te) 252-ször.

Nyílt közvetlensége, a végletes érzések páratlanul őszinte, szókimondó kifejezése nemcsak az ókori költészetben egyedülálló jelenség, hanem a világirodalomban is rangos helyet biztosít Catullus lírájának. Költészete századunk művészetét is foglalkoztatja.