Váradon született, 1570. október 4-én.
Református nemes család fia. Apja Pázmány Miklós bihari alispán, anyja Massai Margit.
1580-ban Váradon kezdte iskoláit. 1582-ben megözvegyült apja elvette a katolikus Toldy Borbálát. Mostohaanyja és Szántó István, az első magyar jezsuita hatására 1583-ban katolizált, 1583-87-ben a kolozsvári jezsuita gimnázium növendéke volt. 1587-88-ban elvégezte a filozófia első évét, s belépett a jezsuita rendbe. 1588-90-ben novícius Krakkóban, fél évig Jaroslawban.
1590 ősze -1593 tavasza között Bécsben a filozófiát végezte. Elöljárói kitűnő képességei miatt Rómába küldték. 1593-97-ben a Collegio Romano teológusnövendéke, az utolsó évben harmadik próbaévét töltötte. 1597-ben mintegy tíz évig tartó rendszeres tanulás után elnyerte a hittudományok doktora fokozatot és áldozópappá szentelték.
1597-1600-ban Grazban filozófiát tanított, öt latin nyelvű disszertációs tézisfüzetet állított össze. 1598-ban megbízták az egyetem bölcsészettudományi tanszékének vezetésével. Aquinói Szent Tamásnak Arisztotelészre épülő rendszerét (dialektikát, fizikát, metafizikát) tanította.
1600. október 15-én Vágsellyére, 1601 februárjában Kassára küldték magyar gyóntatónak.
1602 nyarán Magyari Istvánnak Az országokban való sok romlásoknak okairól című könyvére írt Feleletével (Nagyszombat, 1603) megnyitotta hitvitáinak sorát.
1603-1607 között újra Grazban tanított, ezúttal teológiát. Ekkor írta Imádságos könyvét (Graz, 1606). Népszerűségét mutatja, hogy a szerző életében további három kiadása jelent meg (1610, 1625, 1631).
1606. november 4-én teológiai doktor lett.
1607 novemberében végleg visszatért Magyarországra, s Forgách Ferenc esztergomi érsek mellett a kibontakozó katolikus megújulás irányítója lett. 1608-ban a pozsonyi országgyűlésen tiltakozott a jezsuiták száműzetését kimondó határozat ellen. Számos nemesi családot térített vissza a katolicizmushoz.
1609-ben ironikus hangú vitairatban támadta meg Alvinci Pétert (Öt szép levél, uo., 1609). Alvinci gyors válaszára még ugyanezen évben replikázott (Alvinczi feleletének megrostálása, Pozsony, 1609).
Másik vitairata (Az nagy Calvinus Jánosnak Hiszekegy Istene, Nagyszombat, 1609) a protestáns rendeket úgy fölháborította, hogy perbefogását követelték.
Hitvitáinak tanulságait leszűrve Pázmány végül összeállította fő művét, a katolikus hitvédelem hatalmas szintézisét, az Isteni igazságra vezérlő Kalauzt (Pozsony, 1613). Ezt követő polemikus írásai a Kalauz tételeit védik (Az kálvinista prédikátorok [...] tekélletességének tüköre, Bécs, 1614; Csepregi mesterség, uo., 1614, Szyl Miklós álnéven; Csepregi szégyenvallás Prága, 1616).
1614. december 15.-1615. január 24. között Pázmány Rómában tisztázta magát állítólagos szabados életmódjának és protestáns kapcsolatainak vádja alól. Aquaviva rendi generális lebeszélte arról, hogy átlépjen a karthauzi rendbe.
Forgách érsek halála (1615. október 16.) után mind a bécsi udvar, mind a magyar katolikus egyház benne látta az egyedüli lehetséges utódot. A pápa föloldotta jezsuita fogadalma alól, s turóci préposttá, 1616-ban esztergomi érsekké nevezték ki. Ezzel az ország főkancellárjává is vált, s a királyi tanácsban jelentős szerephez jutott. II. Ferdinánd magyar királlyá választása mellett érvelt, s 1618. július 1-jén ő koronázta meg.
Bethlen hadjáratai alatt többnyire Bécsben tartózkodott, a béketárgyalások részese volt.
1623-ban Bécsben magyar papnevelő szemináriumot alapított (Pázmáneum). Lefordította Kempis Tamás Imitatio Christi című művét (Kempis Tamásnak Krisztus követésérül négy könyvei, Bécs, 1624). E művének ajánlásában fogalmazta meg a kor egyik jellemző fordítói elvét: egyformán fontos követelmény „az értelem hív magyarázása” és „a szólásnak kedvesen folyó módja”, azaz a tartalmi pontosság és a szép magyar stílus.
A Kalauzára latinul válaszoló (1626) Fridericus Baldvinus wittenbergi teológiai professzor ellen magyar nyelven írta A setét hajnalcsillag után bujdosó lutheristák vezetője (Pozsony, 1627) című iratát, hangsúlyozva, hogy tudatosan választja a latin helyett a magyar nyelvet: „És jóllehet deákul is tudok, de mivel a Kalauzt a magyarokért, magyarul írtam, annak oltalmát is magyarul akarom irnya, nemzetségemnek lelki orvosságért. Tudom, ebben senki meg nem ütközik. Mert ha másnak szabad a magyar könyvre deákul felelni; engem sem tilthat, hogy magyarul ne írjak a deák könyvre.”
1629. november 19-én VIII. Orbán pápa bíborossá nevezte ki.
1632 tavaszán Rómában II. Ferdinánd követe. Feladatát nem tudta teljesíteni, a pápát nem sikerült megnyernie a Habsburg-dinasztia érdekeinek felkarolására.
1635-ben Nagyszombatban egyetemet alapított, egyelőre csak teológiai karral, vezetését jezsuitákra bízta.
1636-ban az erdélyi fejedelmi trónért folyó küzdelemben sikeresen közvetített I. Rákóczi György és Bethlen István között. A Habsburgoktól független, önálló erős Erdély szükségességét már korábban hangoztatta: „A protestáns Erdély biztosítéka a magyar szabadságnak, a katolikus Magyarország pedig biztosítéka annak, hogy Magyarország szíve katolikus marad.”
Pozsonyban megjelent kb. száz prédikációját tartalmazó gyűjteménye, negyven évi hitszónoki tevékenységének eredménye.
1636 karácsonyán prédikált utoljára.
1637. március 19-én hunyt el Pozsonyban. Végakarata szerint ebben a városban, a Szent Márton székesegyház kriptájába temették el.
Írói munkásságát elsősorban gyakorlati célok irányították: „Nekünk nem hímes szók, hanem erős valóságok kellenek.” A katolikus egyházi irodalomnak szinte minden műfajában fontosat alkotott. Grazi filozófiai előadásainak vezérfonala Arisztotelész; tanítását spanyol jezsuiták kommentárjaival egészítette ki. A skolasztikus teológiát Aquinói Tamás alapján tanította, de nem a teljes dogmatikát, hanem a Theologia scholastica válogatott fejezeteit. Latin nyelvű munkái kéziratban maradtak; csak összes művei kiadásában jelentek meg. Dialektikája a század egyetlen hazai szerkesztésű katolikus logikai összefoglalója. Pázmány tankönyvnek szánta, a kéziratot nyomtatás céljára tisztáztatta le. A kiadást halála akadályozta meg. A munka a katolikus skolasztika arisztotelianizmusának szellemében tárgyalja anyagát.
1599-től dolgozott Diatriba theologica című vitairatán, amely William Whitaker cambridge-i anglikán teológus ellenében védelmezi Roberto Bellarmino fölfogását. Pázmány Rómában kapcsolatban állt Bellarminóval; a körötte kibontakozó vitában ő is részt vett. A vita központi témája, az „igaz egyház” ismérvei későbbi, magyar nyelvű hitvitázó írásaiban is visszatérnek. Vitairatait erős logika, tömörség, a bonyolult jelenségek áttekinthetővé, az elvont fogalmak szemléletessé tétele, a különféle hangnemek alkalmazása jellemzi a pátosztól az iróniáig, a nyersességtől a líraiságig. Kiaknázta a protestáns felekezetek közti ellentéteket, ütköztette nézeteiket. Stílusát találóan jellemzi Kosztolányi: „tollán forró tinta csordogál, kalamárisában pedig tűz van, égi szikra, de a poklok kénköves lángja is”.
Feleletében egyháztörténeti és teológiai érveket állít előtérbe, de ha kell, a logika eszközeivel él, pl. a katolikusok bálványimádásának vádjára feleletül kimutatja a különbséget a képek „imádása” és tisztelete között (Keresztyéni felelet a megdicsőült szentek tiszteleteirül, Graz, 1607). Az nagy Kálvinus Jánosnak Hiszekegy Istenében összefüggéseikből kiragadott idézetekkel illusztrálja, hogy Kálvin tanai mindenben ellenkeznek a keresztény alapigazságokkal.
Legsikerültebb stílusremeklése az Öt szép levél; nem elvont hittételeket fejteget bennük, hanem eleven képet rajzol egy tudatlannak beállított protestáns prédikátorról, így fordulatos stílusparódiává válik.
Kalauza a felekezeti polémiák valamennyi vitás kérdésére igyekszik választ adni: előbb az általánosan elfogadott keresztény hittételeket veszi sorra, majd a felekezeti különbségeket taglalja. Cáfoló és érvelő részletei, érzékletes képei, többszörösen alá- és mellérendelt, ritmikus körmondatai, metaforái, fokozásai és halmozásai mind a korai barokk próza jellegzetes vonásai. Mivel a Kalauzra protestáns részről érdemi válasz nem érkezett, csupán némely részleteit támadták meg, Pázmány csak rövid írásokban válaszolt.
Hitbuzgalmi írásai, az Imádságos könyv és a Kempis-fordítás a katolikus kegyességi élet föllendítését szolgálták. Stílusuk oldottabb, lágyabb, líraibb, de az érzelmeken ezekben is átsüt az értelem világossága.
Irodalmi szempontból prédikáció-gyűjteménye a legjelentékenyebb. A „minden vasárnapokra és egynéhány ünnepekre” írt beszédeket nem a gyönyörködtetés, hanem az erkölcsi hasznosság szándékával írta. Bennük nem fejteget hittételeket, nem is vitázik, inkább erkölcsöt tanít. Etikájának központi kategóriája a szándék: a tetteket eredményüktől függetlenül ez minősíti. Nagy jelentőséget tulajdonít az akaratnak és az okosságnak. A társadalom minden rétegéhez szól, józan valóságérzékkel gyakorlati útmutatást, követhető erkölcsi normarendszert ad. „Pázmány e műveiben nem a barokk elem a szembetűnő, sőt prédikációiban éppen ő száll szembe a barokk stílus nem egy sajátságával.” (Klaniczay Tibor)
Mind beszédei, mind egyházszervezői és egyházpolitikai tevékenysége segítették a rekatolizációt, a magyar katolikus megújulást.
Művei a magyar nyelv végleges diadalát jelentik; az egyházi prózában számos elvont fogalmat ő fejezett ki először magyarul. Nyelvének feszes szerkezete, skolasztikán iskolázott világossága, árnyalt, sokszínű stílusa századokra követendő hagyományt teremtett, így vált írói munkássága az egész magyar irodalom számára gazdag örökséggé. „Ismerte a magyar nyelv minden titkát. Az ő prózája gyengéd és erőteljes, hajlékony és kemény, bonyolult körmondatai szilárd nyelvi-logikai építmények: építőkövei az élőbeszéd.” (Tarnóc Márton)
Jelentőségét Kosztolányi fogalmazta meg legteljesebben: „Ő a magyar próza atyja és törvényhozója… Ha őt forgatom, nem érzem a nyelvújítás szükségességét, nem látom azt a hiányt, melyre egy század múlva, a 18. század elején döbbentek rá azok, akik tővel-heggyel új feladatokhoz akarták törni nyelvünket. Nem akarom kisebbíteni e mozgalom érdemét. Tudom, hogy nélküle ma is dadogni kellene sokunknak, stílusunk hézagos, fogyatékos lenne. De bizonyos, hogy előtte gyökeresebb, velősebb volt prózánk…”