A nyelvnek vétkeirűl (1636)
A nyelv, ha oktat, tudatlanságtúl szabadít: ha énekel gyönyörködtet: ha dorgál jobbít: ha
biztat szűvesít: ha bátorít vigasztal: ha fenyeget tartóztat. A nyelvnek köszönjük, hogy a
vad és oktalan módon élő emberek várasok társaságába szállottak és emberi életet
tanultak. A nyelv oka, hogy a bölcs tudományok terjedtek.
A keresztény urak és szolgák tisztirűl és az alacsonyrendű emberek szentségérűl (1636)
És miképpen a szarvasok, mikor valamely nagy vízen általúsznak szarvokkal terhelt
fejeket az előtte úszók hátára tészik; a legelső pedig megfáradván elmarad, és az
utolsónak hátára hajtván fejét, annak segítségével künnyebbíti fáradtságát: úgy az
embereknek, akárkik légyenek, a világi munkák között segíteni kell egymást, és aki
legelsőbb, a legutolsóbbtúl is künnyebbséget vehessen; hogy így kéz kezet mosson és
segítsen.
Az utolsó ítéletnek rettenetességérűl (1636)
Télben a hó mind ganéjt s mind tiszta földet béfed; de mihelyt a verőfény elolvasztja a
havat, mind rútsága s mind szépsége kitetszik annak, ami béfedett volt: úgy az ítíletkor
kinyilatkoztatja Krisztus, amit most nem látunk.
A fiaknak istenes nevelésirűl (1636)
Az országoknak és városoknak sincs semmire nagyobb szükségek, mint az apród-
esztendősök jó nevelése. Mert sem az eláradott gonoszságnak kiirtására, sem a jó
erkölcsök béoltására, sem a bölcsességek és tudományok gyökerezésére, sem a több
belső csendes állapotok virágozására foganatosb eszköz nem találtatik a gyermekek
oktatásánál: miképpen ártalmasb és veszedelmesb dolog sincsen az ifjúságnak vagy
tudatlanságban, vagy vásott, feslett erkölcsökben nevelésénél.