1887. március 20-án született Érsekújváron (Szlovákia).
Apja önpusztító alkat; anyja a Mutter, a munkásasszony jelképe, aki sem önmagával, sem a környezetével nem köt alkut (Levelek anyámhoz). A körülmények, a család, a környezet elleni lázadás tizenkét éves kora körül következik be; félbeszakítja iskolai tanulmányait. Lakatosinasnak szegődik, majd vasmunkás lesz angyalföld különböző gyáraiban. 1909-ben Szittya Emillel és Gödrössel, a faszobrásszal gyalog elindulnak, hogy bejárják Európát. Ezt írja le az Egy ember élete Csavargások című része. Párizsból visszatoloncolják őket.
Feleségül veszi Simon Jolánt, a háromgyerekes munkásasszonyt, aki egyúttal a korszak jelentős előadóművésze is. 1919-ben beigazolódni látszik a messianisztikus forradalomvárás. Nyáron azonban már éles polémia bontakozik ki Kassák és Kun Béla között. Kun Béla a művészet pártos, napi szintűen elkötelezett voltát kéri számon az íróktól, Kassák a művészet öntörvényűsége mellett száll síkra. Kassák lapját betiltják, s a megélt élmények egy életre eltávolítják Kassákot a bolsevik típusú baloldaltól, s a hivatalos baloldallal nem is találja meg a hangot.
1919 végén Bécsbe emigrál. ’26-ig ott él, majd hazatér. Az avantgárd terjesztése tölti ki életét. Simon Jolán halála után (1938) feleségül veszi Kárpáti Klárát.
1945 után az elsők között kap Kossuth-díjat, a fordulat évét követően azonban elhallgattatják. A hatvanas évek elejétől kapcsolódhat be a művészeti életbe. Újrafelfedezését nemzetközi szinten is párizsi kiállításának köszönheti.
1967. július 22-én Budapesten halt meg.
Kassák Lajos a magyar avantgárd világszínvonalú képviselője. Költő, prózaíró, festő, irodalomszervező. Életének legjellemzőbb vonása a tudatos önépítés.
Kassák a századforduló magyar társadalmának mélyéről jött, s kezdő íróként a Népszava költőinek vonzáskörébe került. Szemléletének Ady és a Nyugat hatása, valamint nyugat-európai csavargó körútja adott egyetemesebb távlatokat. Korai novelláinak és Misilló királysága 1912 című regényének naturalizmusán átüt a nyugtalan útkeresés szándéka. Szociális hevületű lírájában és egyfelvonásosainak szimbolikus nagyításaiban (Isten báránykái, 1914) pedig már a formabontó költő készülődött. Háborúellenes publicisztikáját meghatározták szocialista nézetei. Felfigyelt az avantgárd kibontakozó mozgalmaira, a futurizmusra és az expresszionizmusra. Az izmusok hatására született meg eklektikus, de az avantgárd határozott jegyeit is magán viselő verseskötete, az Eposz Wagner maszkjában 1915, amelyben a kassáki konstruktivitásnak és expresszivitásnak olyan modellértékű költeményei jelentek meg, mint a Mesteremberek és az Örömhöz. A kötet címe jelképes: az eposz a teljességigényt, míg Wagner a modern művészetet szimbolizálja.
A társadalmi feszültségekre érzékenyen reagáló művészeti mozgalom az irodalmon túl a modern képzőművészet, a színház és a zene felé is tájékozódott. E folyamatban vált Kassák az új törekvések meghatározó ideológusává. 1917-től részt vett a politikai harcokban. Sorra jelentek meg expresszionista hangvételű, antimilitarista és erősen szociális indíttatású novellás- és verseskötetei (Egy szegény lélek megdicsőülése, 1918; Khalabresz csodálatos púpja, 1918; Hirdetőoszloppal, 1918), valamint regénye (Tragédiás figurák, 1919). Lapjában és világnézeti különszámaiban manifesztumok, cikkek sorozatát írta a társadalom és a művészetek forradalmi átalakításáért. E tevékenységével teremtette meg a jellegzetesen magyar avantgárd mozgalmat, az aktivizmust. A diktatúrával szembeni fenntartásait röpiratban hirdette meg (Levél Kun Bélához a művészet nevében).
Kassák első alkotói korszakában „a cselekvésre, változásra kész, nagyra hivatott Ember nevében írja műveit, és mindent - a forradalmat és ipari civilizációt, a proletárnyomort és a munkás elhivatottságot, a gépeket és a természet világát együtt, egyszerre ábrázolja, az egész mindenséget szeretné magához ölelni” (Béládi Miklós).
A bécsi Ma erős dadaista, majd konstruktivista színeivel a nemzetközi avantgárd jelentős fórumává vált; Kassák pályája kiteljesedett. Költészetének monumentális alkotásai lírai eposzai (Máglyák énekelnek,1920; A ló meghal, a madarak kirepülnek,1922); versesköteteiben, számozott költeményeiben az izmusok szemléleti változásai rögzíthetők (Világanyám,1920; Új versek,1923; Tisztaság könyve, 1926).
A Máglyák énekelnek nagy, feszült képet ad a forradalomról és a vereségről. Költészete a teljes értelmetlenség és káosz érzetét adja vissza, már csak merész képek, ugráló gondolattöredékek maradnak, a vers szövete végképp felfoszlik.
A ló meghal, a madarak kirepülnek 1922-ben a 2x2 folyóiratban jelenik meg. Az epikai váz az 1909-10-es európai csavargás, melyet az Egy ember élete III. könyvében is feldolgozott. A műfaj „parcours” (=átvonulás) típusú vers, az elbeszélő költői én az utazás epikus emlékeit saját személyiségének jegyeivel formálja át.
A vers előzményének, mintájának Apollinaire Égövek és Cendrars Transzszibériai expressz című költeménye tekinthető, ez utóbbit Kassák fordította magyarra.
A ló meghal, a madarak kirepülnek két utazást ír le. Az első a földrajzi, a fizikai út, mely meglehetős pontossággal, lineárisan vonul végig a versen. A másik út a belső utazás, a költővé válás folyamata, illetve a személyiség megtalálásának fázisai. A költővé válás egyes állomásait a kiszólások jelzik („még utóbb is költő lesz belőlem”, „én költő vagyok”, „mert akkor már költő voltam megoperálhatatlanul”, „én csak együgyű költő vagyok csak a hangomnak van éle”). Az utolsó megnyilatkozás a konstruktivizmus, illetve aktivizmus ars poeticája, mely a világ, illetve önmagunk építésére szólít fel. Az önépítés végső fázisa a sokak által dadaistának mondott zárlatban fogalmazódik meg. A csupa nagybetűvel szedett név arra utal, hogy a változó, kiismerhetetlen világban a személyiség - ha megtalálta és fölépítette magát - csak önmagára számíthat.
A sokfelé elágazó gondolati tartalom egyik legfontosabb összetevője a hittétel a forradalom, elsősorban az orosz forradalom mellett. A „szőke tovaris” ódikus-himnikus monológja a jövő felépítésének szkeptikus reményét hordozza. Erre utal vissza bizonyos értelemben a költemény utolsó sora is, mely egyszerre jelzi a történelemből való kiesettséget, a meg nem valósult magyar forradalmat, de a világ irracionalitását is.
Bár az utazás célja mindvégig Párizs, az ottani élményekről szinte alig olvashatunk. Ennek egyik oka ideológiai: az új világ immár nem ott készül, másrészt az „én láttam párist és nem láttam semmit” kitétel a Nyugat első nemzedéke Párizs-kultusza ellen irányul. Ez a fajta támadás jelentkezik a stíluseszközök szintjén is. Kassák elveti a szecessziós-szimbolista látásmódot és stiláris tobzódást. Művéből hiányzik a költői áttétel és stilizálás. „Hozzám szakállasan és vakolatlan érnek el a csodák” - azaz képeinek nagy része a valóság egy az egybeni átadására épül. Ennek fontos eszközei a köznyelvi metonímiák, illetve a szillepszis, azaz a szó eredeti és átvitt értelme egyszerre van jelen. Kassák elméleti írásaiban hangsúlyozza éppen a látszólag értelmetlen szóösszetételek kapcsán, hogy van az emberi érzelmeknek olyan tartománya, melyet a konvencionális lexika képtelen visszaadni. Ezért kerülnek be a műbe a futurizmusban és dadában is használatos „szabad szavak”. A sajátos kassáki építkezést - mely egyszerre költői és emberi program - jól példázza a hosszú vers felütése. A szavak nem a megszokott szintagmatikus rendben, illetve logikai viszonyban kerülnek egymás mellé, hanem mintegy téglákként építkezve, az egész épület áll helyt önmagáért.
A dadaizmus határán mozgó vizuális kísérletei, kollázsai, mechano-architekturális kompozíciói képzőművészeti pályáját vezették be, melynek sajátos termékei bécsi képarchitektúrái. Technokrata szenvedélyének, konstruktivista érdeklődésének jelentős dokumentuma a Moholy-Nagy Lászlóval összeállított Új művészek könyve 1922. Az ideológus Kassák röpiratok sorozatában jutott el a forradalmi kiábrándulástól a munkásosztály harcának lehetséges új stratégiájáig. Elméleti kötetében (Álláspont. Tények és új lehetőségek, Bécs, 1924) - szemben a kommunisták elképzeléseivel - az osztályharc kiélezése helyett a munkásság ideológiai és pedagógiai felkészítését hangsúlyozta.
Hazatérve az avantgárd megújítására tett kísérletet a többek között Illyéssel és Déryvel szerkesztett Dokumentum című folyóiratában. 1928-tól a szociáldemokrata párttal alakított ki szorosabb kapcsolatot. A mozgalom fiatal értelmiségére támaszkodva indította meg a Munkát.
A gazdasági válság élesedő politikai harcaiban fő műfajai a publicisztika és az irányregény. Munkásmozgalmi nézeteit Napjaink átértékelése 1934 című kötetében összegezte. A művészetnek szociális cselekedetként való felfogása ihlette a korszak irányregényeit (Napok, a mi napjaink, 1928; Angyalföld,1929; Marika, énekelj!,1929; Megnőttek és elindulnak, 1931; Munkanélküliek, 1932; A telep,1933; Az utak ismeretlenek,1934; Akik eltévedtek, 1936). A regénysor egyben határozott elmozdulás a szociografikus hűségtől a miliőrajz és a lélektani regény irányába, s egyben a következő generációk életét és vágyait is érzékeltetve.
Törekvéseinek szintéziseként is felfogható önéletrajza, az Egy ember élete, a legjobb magyar memoárok egyike, mely 1928-tól folytatásokban jelenik meg a Nyugatban. „Konok tisztaságigénnyel vall benne gyerekkoráról, vándoréveiről, folyóiratairól, a kor politikai eseményeiről; éles, kegyetlen arcképet rajzolva kortársairól.” (Szabolcsi Miklós) Az emlékirat 1919 végéig, a magyar határ átlépéséig rögzíti az életutat; a folytatással sajnálatos módon adós maradt Kassák.
A fokozatosan elmagányosodó, a kísérletezésekkel felhagyó, elégikus hangra váltó alkotóról a költő vall teljesebben. A változás nyomai már a számozott versek utolsó kötetében érzékelhetők (35 vers, 1931), s válogatott verseinek megjelenésével váltak nyilvánvalóvá (Földem, virágom, 1935). Az Ajándék az asszonynak 1937 és a Fújjad csak furulyádat 1939 az egyén és a társadalom nyomasztó valóságából küzdi ki egy sajátos bukolika hangjait, míg a tépődő lélek a vallásos élményhez kerül közelebb. Bölcselet és líra találkozásából született Kassák bensőséges levélregénye (Anyám címére, 1937). Az évtized végére tovább komorult fölötte az ég (feleségének öngyilkossága, lapjának betiltása, a világháború). Művészeteszménye a babitsi új klasszicizmus felé közeledett, s Móriczhoz hasonlóan a napi politikából való kivonulást hirdette. A 40-es évek legelején verseiben a rezignáció és a magány érzései uralkodnak (Sötét egek alatt, 1940; Szombat este, 1941). Regényeiben, újra szaporodó elbeszéléseiben a lírai emlékezés és a moralizálás elemei keverednek (Egy kosár gyümölcs, 1939; Azon a nyáron, 1940; Hídépítők, 1942; Egy álom megvalósul, 1943; Karácsonyiék, 1943). Egy lélek keresi magát 1941 című lélektani regényét képzőművészeti érdeklődése is ihlette. Ennek eredménye szakmailag érett interjúkötete (Vallomás tizenöt művészről, 1942), s festőkről írt portrésorozata (Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig, 1947). A háború utolsó évében visszavonult. Az ostrom szorongásairól, a túlélés hitéről lírai naplója tudósít (Kis könyv haldoklásunk emlékére, 1945).
1945 után nagy lendülettel látott munkához. Szerkesztői tevékenysége, megújuló alkotókedve felélesztették avantgárd vonzalmait. Két folyóiratot alapított (Kortárs, Alkotás). A szürrealizmus és a konstruktivizmus hagyományai felé tájékozódott, a történelmi változásokat tükröző lírája a posztexpresszionizmus jegyében idézte a tízes évek ódai hangütéseit (Szegények rózsái, 1949). Prózájában a tragédiákon túljutott társadalom, az egyén önvizsgálatának (Az út vége, 1946; Mögötte áll az angyal,1948) és az új kor dokumentálásának - sematikus vonásoktól sem mentes igénye munkált (Ahogyan elindultak,1949).
A belső száműzetésben a politikai viszonyokat is leleplezte naplója (Szénaboglya, 1955-56, 1988). Művét az öregedés lírájának, kiérlelt művészeti nézeteinek, atmoszférateremtő erejének együttese klasszikus értékűvé avatja. A mellőzöttségben festői ambíciói újra feltámadtak, s megírta avantgárd mozgalmainak történetét (Az izmusok története, Pán Imrével közösen).
Visszatérve az irodalmi életbe, megindult regényeinek életmű-kiadása, összegyűjtötte elbeszéléseit (Boldogtalan testvérek, 1957; Mélyáram, 1960). Egykori formabontó mestereit (elsősorban Cendrars-t) fordította, rendszerezte és kiegészítette munkásságának, alkotóműhelyeinek dokumentumait. Pályájának ismételt megújulását öregkori költészete teremtette meg. Az emlékezés és a mulandóság hétköznapi élményeiből alakította ki szuverén, emelkedett, tárgyias líráját (Költemények, rajzok,1958; Szerelem, szerelem, 1962; Vagyonom és fegyvertáram, 1963; A tölgyfa levelei, 1964; Mesterek köszöntése,1965; Üljük körül az asztalt, 1968).
Kassák hatalmas életművet hagyott maga után. Számos műfajban alkotott maradandót: író és költő, teoretikus és kritikus, szerkesztő és mozgalmi vezér, festő és tipográfus, aki alkalmanként szakértelemmel szól zenéről, színházról, építészetről, filmről, reklámról, fotóról. Folyóiratai modern művészetünknek az európai kultúrával egyenrangút teremtő fórumai. A szocialista művészetek terjesztésére és a munkásművelődésre szánt lapjai - az ideológiai ellentmondásaik ellenére - kritikus történelmi időkben őrizték és gyarapították a progresszív társadalmi és művészeti szellem alapvető értékeit. Műhelyei indítottak el számos fiatal tehetséget, nemegyszer világhírűvé lett alkotókat. Pályájának különös színt ad autodidakta indulása, kemény jelleme és szellemi fölemelkedésének éthosza.