A xénia (görög 'vendégajándékok') az epigramma műfajváltozata, az irodalmi-művészeti élet jelenségeit polemikus szándékkal bíráló epigramma. Az elnevezés Martialisnak (a Saturnália-ünnep alkalmából adott ajándékokat kísérő) epigramma-kötetének címéből ered. Ironikus utalásként nevezte xéniának Goethe azokat a disztichonokat, amelyeket Schillerrel együtt írt, s amelyekben az általuk képviselt esztétikai felfogás ellenfeleit gúnyolták. A 19. században a xénia kifejezés az irodalomkritikai gúnyversek műfajmegjelölésévé vált; ilyen értelemben használta Heine, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Károly, Vörösmarty.