A társalgási színmű a 19. századi polgári dráma uralkodó műfaja (régebbi magyar nevén társalkodóvígjáték). Leglényegesebb vonása az érdekes jellemvonásokkal megrajzolt hősök között folyó, sziporkázóan szellemes, csevegés jellegű, fordulatos dialógus. A társalgási színmű kifejezés a 17. században tűnik fel először, mai szűkebb értelemben azonban a 19. századi francia „jól megcsinált” színdarabokat (pièce bien faite) értjük alatta, melyek pontos dramaturgiai szabályok szerint, rutinosan szerkesztett, jól kiszámított fordulatokkal tömegsikert arató bulvárdarabok. A társalgási darabok hősei cselekvés helyett csillogó monológokban mérlegelik esetleges tetteik következményeit, s a pezsgő párbeszéd színezi a színész visszafogott játékát. A társalgási színmű rendszerint ugyanazon a helyen játszódik le, s drámai és előadási ideje is megegyezik. Legsikeresebb szerzői E. A. Scribe (Egy pohár víz, 1840); G. Feydeau; A. Dumas A kaméliás hölgy, 1852; E. von Bauernfeld (Polgári és romantikus, 1835); H. Bahr (Koncert, 1909); H. von Hofmannsthal (A nehéz ember, 1921); O. Wilde (Lady Windermere legyezője, 1892). A társalkodóvígjáték nemzetközileg is számon tartott magyar képviselője Molnár Ferenc.