A tanköltemény a didaktikus irodalom műfaja, tudományos vagy vallási kérdéseket taglal, ill. valamilyen gyakorlati tevékenység ismereteit foglalja össze verses formában, az esztétikai értékeket alárendelve a tanító célzatnak. Az irodalom legősibb műfajtípusai közé tartozik; kezdetben ez volt a tudományos közlés egyik alapformája, mivel az írásbeliség kialakulása előtti időben a fennmaradásra szánt, hasznos szövegeket versbe szedték a könnyebb memorizálás érdekében. Legnagyobb hatású ókori példája Hésziodosz Munkák és napok című költeménye, Kr. e. 8. sz. A műfaj utolsó virágkora a felvilágosodás, amely az erkölcs és tudás terjesztését követelte az irodalomtól, a verses forma azonban lassanként alkalmatlanná vált a tudományok eredményeinek közlésére. Iskolai, didaktikus célokra ugyan még sokáig – a 20. században is – éltek a verses közlésmód előnyeivel, mára azonban ez is megszűnt. A magyar irodalomban is a 18. században legnépszerűbb a tanköltészet. Ismertebb magyar irodalmi példák Bessenyei György A természet világa, 1800 körül; Csokonai Vitéz Mihály A lélek halhatatlansága, 1804. Kései példaként említendő Arany János nevezetes, horatiusi típusú műve, a Vojtina ars poétikája, 1861.