A planctus (latin 'siratóének, gyászdal') a gyászdal középkori alműfaja. A 10-11. század táján terjedt el Európa-szerte, virágkorát a 13. században élte. Egyik fajtája valamely híres és tisztelt személy halálára költött ének. Legkorábbi példája a Planctus Caroli ('Nagy Károly halálára', 814). Másik fajtája a Mária-tisztelethez kapcsolódik. Ez kezdetben egy lírai sequentia volt és a nagypénteki szertartás részét képezte, később lírai helyzetdallá alakult, melyben Mária a kereszt alatt panaszolja el bánatát az őt vigasztaló Jánosnak. A műfaj legrégebbi fennmaradt magyar darabja az Ómagyar Mária-siralom, 1280-1310 között, ami egy latin nyelvű műalkotás szabad átdolgozása. A planctus harmadik fajtája valamely közösség sanyarú sorsát panaszolja. Ilyen pl. a magyarországi latin nyelvű költészet jelentős alkotása a Siralomének a tatárdúlta Magyarországról, 1241 v. 1242.