A képvers (kalligramma) olyan vers, amely szakaszait, sorait, betűit úgy helyezi el, hogy valamilyen kép, alakzat rajzolódjon ki belőlük. Hagyományosabb formájában egy „szabályos” versszöveget rendez el képszerűen a szerző, mint például Apollinaire (A megsebzett galamb és a szökőkút, 1918) vagy Radnóti Miklós. A másik típusában már nem – vagy alig – szerepel folyamatosan összefüggő szöveg, a betűsorok is képi elemként jelennek meg. Ebben a futuristák voltak az úttörők. A képverset már a késői görög költészet is ismerte, majd a reneszánsz újította fel s kedvelték a német barokk költők is, legsűrűbben azonban az avantgárd irányzatokban fordul elő. A magyar költészetben Kassák, Babits, Radnóti, Illyés és Weöres is alkalmazta, Nagy László pedig egész ciklust állított össze ilyen verseiből (Képversek és betűképek).