A helyzetdal a dal azon formája, amelyben a költő magát egy másik személy (leginkább népies alak) helyzetébe képzeli, vagy saját érzelmeit egy másik személy nevében adja elő. A műfajváltozatot a 18. században Faludi Ferenc honosította meg irodalmunkban (Pipárul), találkozunk vele Csokonai költészetében is (Szegény Zsuzsi, a táborozáskor, 1802); népszerűvé a reformkorban válik (Vörösmarty Laboda kedve, 1829; Petőfi Befordúltam a konyára, 1843). Horváth János szerint a helyzetdalból fejlődött ki a zsánerkép, melyben a (költő helyett) hőse kap nagyobb jelentőséget. Ennek uralkodó hangvétele a kedélyesség, a humor.