A drámai költemény (emberiségköltemény, világdráma, metafizikus tragédia, lírai-filozófiai dráma, könyvdráma) a klasszikus tragédiával rokon műfaj, de a drámaisággal egyenrangúvá válhat benne a költőiség, a cselekményességgel a gondolatiság. E drámák általában nem előadásra, hanem olvasásra készültek, és az emberi lét alapvető filozófiai kérdéseit vetik fel, melyeknek kifejezéséhez vallási, mitikus, szellemlények is szerepelhetnek (Isten, ördög, angyalok, Földszellem, Gomböntő). A drámai költemény kifejezést Byron használta először (Manfred, 1816). Ezt a műfajt csak néhány, de jelentős mű reprezentálja: Byron Kain, 1821; Shelley A megszabadított Prométheusz, 1820; Goethe Faust I.,II. (1808, 1832); Ibsen Peer Gynt, 1867; Vörösmarty Csongor és Tünde, 1830; Madách Az ember tragédiája, 1860.