A bordal ősi lírai műfaj, amelyet a népköltészet is ismer. Eredetileg olyan dal, amelyet ivás közben énekeltek, s amely a bort, a borivást magasztalta. Kialakulása az ókori görög költészetben a monódikus lírával kapcsolatos. A leghíresebb szerzők ekkor Alkaiosz és – az elsősorban bordalairól ismert – Anakreón, aki különösen nagy hatással volt az európai költészetre. A latinoknál Horatius emelkedik ki, nála a műfaj filozófiai gondolatokkal átszőtt változata jelenik meg. Az európai középkor jellemző bordaltípusa a vágánsköltészet keretében születik meg. A 11-12. századból számos bordal maradt fenn, különösen a Carmina Burana gyűjteményében. (Míg kocsmában jól időzünk...). A 18. század rokokó bordalai Anakreón hangján szólalnak meg. Irodalmunkban a legismertebb bordalok Balassi Bálint Borivóknak való; Csokonai Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, 1802; Bacchushoz, 1802; Orczy Lőrinc Szerelem és bor; Kazinczy Ferenc Bor mellett; Kölcsey Ferenc Bordal; Bajza József Borének; Vörösmarty Mihály Fóti dal, 1842; Keserű pohár, 1843; Petőfi Sándor Ivás közben, 1844.