Az ars poetica (latin 'költői mesterség, költészettan') a gondolati líra világosan elkülönülő költeménytípusa; azon művek elnevezése, amelyek a költészet szűkebb és tágabb szakmai céljaival és eszközeivel, a költői műalkotás lehetséges céljaival foglalkoznak. Két fő válfaját szokás megkülönböztetni. Az egyik terjedelmesebb, rendszeres áttekintést igyekszik nyújtani e problémakörről, a másik annak átfogó jellemvonását vagy valamely fő problémáját emeli ki, rövidebb formában. Az antikvitástól a romantikáig az ars poeticák összegző-tanító normatív jellegűek, szabályrendszert fogalmaznak meg, a romantika óta azonban egyértelmű a lírai jelleg, a vallomásosság. A modern költészetben sokféle ars poetica létezik, amelyek közt az egyes korszakokban, sőt egyes alkotói pályákon is határozott vonulatok különböztethetők meg. Legtágabb értelemben szinte minden költői mű belefoglalható, hiszen elmond valamit a költő költészeti nézeteiről. Szűkebben a költészetről, a költőlétről közvetlenül megnyilatkozó alkotások sorolhatók ide. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a mű más tárgyköröket is magába olvasszon, és nem zárja ki az áttételességet, a szimbolikusságot sem.
Az európai elnevezés a költeménytípus antik eredetére utal. A klasszikus ars poetica mindmáig élő, legjellemzőbb példája Horatius De arte poetica című költeménye (eredeti címén Epistula ad Pisones). Ez a műalkotás máig mintadarabja, követett vagy elutasított normája e műfajnak. A klasszicizmus korának végéig szinte kánonként szolgált, noha szerzője nem szigorúan normaképző alkotásnak szánta. Az episztolák második könyvében kapott helyet, tehát költői levélnek tekinthető. E mű két nagyobb részre tagolható. Az első általában szól a költészetről, a második pedig a művészről. Sok igazságot és bölcs tanácsot fogalmaz meg, amelyek közül néhány szállóigévé vált, s bár a latintanítás visszaszorulása óta ma már kevéssé említik őket, beépültek az irodalmi köztudatba. Az európai kultúra másik nagy hatású, bár Horatiusét meg sem közelítő ars poeticáját a klasszicizmus jegyében alkotta meg a francia Nicolas Boileau. Art poétique című műve 1674-ben jelent meg, s úgy tartották számon, mint szabálygyűjteményt. Boileau műve azonban a korban közhelyszerűen elfogadott költészettani igazságokat gyűjtötte egybe olvasmányosan, közérthetően, olykor szatirikusan bírálva más szemléletmódokat. A 19-20. századi világlíra leghíresebb ars poeticái közé tartozik Keats Óda egy görög vázához, 1819; Gautier A Művészet, 1852; Baudelaire Az albatrosz, 1859; Kapcsolatok, 1857; Verlaine Költészettan, 1874; Whitman Hallom Amerika dalát, 1860; Rilke Archaikus Apolló-torzó, 1908 című műve. A magyar irodalom híres ars poeticái között ugyancsak vannak tanító jellegűek, de a legtöbbjük vallomásos. Az előbbiek közül legismertebb Arany János Vojtina Ars poétikája, 1861 című műve, de ez is inkább a kétféle típus szintézise: a vallomásból vezet át a tanításba. Irodalmunk leginkább számon tartott, vallomásos ars poeticái: Janus Pannonius Pannónia dicsérete, 1465; Kazinczy Ferenc Tövisek és virágok, 1811 egyes epigrammái; Petőfi Sándor Dalaim, 1846; A XIX. század költői, 1847; Arany János Mindvégig, 1877; Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én...,1905; Új vizeken járok, 1905; Hunn, új legenda, 1913; Babits Mihály A lírikus epilógja, 1903;Jónás imája, 1939; Kosztolányi Dezső Költő a huszadik században, 1931; Esti Kornél éneke, 1933; József Attila Thomas Mann üdvözlése, 1937; Ars poetica,1937; Nagy László Ki viszi át a Szerelmet,1957.