Weöres Sándor (1913-1989)

Éj-mélyből fölzengő
- csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
tél öblén halkan ring.
(1. vsz.)

Csiribiri csiribiri

zabszalma
négy csillag közt
alszom ma.

Csiribiri csiribiri

bojtorján -
lélek lép a
lajtorján.

(1-8. sor)

Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.

A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.

(13-24. sor)

Bóbita, Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek.
(1. vsz.)

Szél játszik a patakkal,
én meg a te hajaddal.
Piros alkony lobban szőke

hajadba,
hajadba,

mintha felhőn ragyogna.
(1. vsz.)

Termő ékes ág, te
jó anya,
életemnek első
asszonya,

nagy meleg virág-ágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,

benned kaptam első
fészkemet,
szivem a sziveddel
lüktetett,

én s nem-én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egy.
(1-4. vsz.)

Szememnek Ady nyitott új mezőt,
Babits tanított ízére a dalnak,
és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak
ezt-azt kivánó kordivat előtt.
(1. vsz.)

14

Ezer sugár találkozik az űrben
s a katlan mélyében ezer varázs
s ezer meg ezer búzaszem a csűrben.
Csak a sorsok közt nincs találkozás.

20

E vers is valóság, akár az álmod.
Az élet: szív és kés egy szín alatt.
Szemeddel az egész tengert halászod
s horoggal mit fogsz? Egynéhány halat.

Szent fönn Négy majd
kert lenn fém mély
bő tág cseng: csönd
lomb: éj Szép, leng,
tárt jő, Jó, mint
zöld kék Hír, hült
szárny, árny. Rang, hang.

Madárka sír, madárka örül,
míg piros gerendái közül
néz a hatalmas -

Küldd néki töretlen álmodat,
míg magad vagy a vadász, meg a vad,
s nem szűnhet kerge futásod.
Győznöd se lehet, veszned se szabad:
a hályogos sürüség alatt
vermed hasztalan ásod.
(1-9. sor)

Te! ha hiszed, ha nem hiszed,
úgy szeretem nevetésedet,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát -
aranypor mállik az éj válláról,
s szemközt a sarkon a cégtábláról
furcsán szökken a pentameter sor elő:
'Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő'
- a nevetésed is ilyen bolond:
mindenre illik és semmit se mond.
(15-24. sor)

16 (1941)

Szivemen páva sétált,
most denevér lóg róla,
veréb fog fészkelni szivemen.

19 (1941)

Ó ha cinke volnék,

útra kelnék,

hömpölygő sugárban

énekelnék -
minden este

morzsára, buzára

visszaszállnék

anyám ablakára.
(1. vsz.)

37 (1940)

Mély erdőn
ibolya-virág,
elrejt jól
a boróka-ág.

Minek is rejt az az ág,
gyere, tágas a világ,

mély erdőn
ibolya-virág.

41 (1940)

Mert könnyű, könnyű
törpék között
óriásnak lenni -
de nehéz és jobb,
ha törpék között
derekabb törpe vagy
a többinél.
(9-15. sor)

71 (1941)

Nem a kakas:
az ember mondja, hogy kukorikú.

72 (1941)

Duna mellett kopár fa,
rászállott a madárka,
rászállott a madárka,
vízre hajló ágára.

Kettőnket, te madárka,
csak elbír a kopár fa,
ráülünk az ágára,
fütyülünk a világra.

84 (1941)

Az esemény jön és elsuhan
s az emléknek száz ideje van.

99 (1935)

Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.

Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.

Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.

Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.

103 (1940)

Legyen tiéd, ha kell,
az imádott szerencse,
de engem őrizzen
tetteimnek bilincse,

hagyjon a véletlen
a mézben vagy a sárban,
magam-varrta sorsot
hordjon mindég a vállam.

120 (1940)

A hangod akkor legszebb
ha kerete a csöndnek,
a hajad akkor legszebb
ha cseléde a napsugárnak,
az arcod akkor legszebb
ha emlékszem rája sírva,
a sorsod akkor legszebb
ha elszáll mint az ének.

150 (1951)

Beszélhetnek a kortársak,
hogy így lássak, meg úgy lássak;
falon vakon kaparásznak,
ezt nevezik ők látásnak.

Egy-egy irányba mutatnak,
ezért mondom őket vaknak;
mint a gyermek, nézzél szerte,
máris nem vagy vakság-verte.

panyigai panyigai panyigai
ü panyigai ü
panyigai panyigai panyigai
ü panyigai ü
(1. vsz.)

Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Üzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

Földi és égi hatalom

'Amit nekem adsz: minenkinek adod', hirdeti a földi hatalom.
'Amit mindenkinek adsz: nekem adod', hirdeti az égi hatalom.

Kétféle óhaj

'Gyere velem repülni' - szól a darázs a virágnak.
'Tapadj az ágra mellém' - szól a virág a darázsnak.

III

A dal madárrá avat.

VI

Tojáséj.

VIII

Tetteid medre: életed.

Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
(1. sor)

Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szivem, s lettél egyszerre társa,
(9-10. sor)

4 (1950)

Fut, robog a kicsi kocsi, rajta ül a Haragosi

din don diridongó.

Ha kiborul az a kocsi, leröpül a Haragosi

din don diridongó.

(1. vsz.)

9 (1944)

Csipp,
csepp,

egy csepp,
öt csepp,
meg tíz:

olvad a jégcsap,
csepereg a víz.

23 (1950)

Szép a fenyő télen-nyáron,
sose lepi dermedt álom:
míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.
(1. vsz.)

26 (1949)

Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltünik a szél,

zsákban Benedek
hoz majd meleget,

nincs több fázás, boldog aki él.
(1. vsz.)

38 (1950)

Arany ágon ül a sármány,
kicsi dalt fúj fuvoláján,
arany égen ül a bárány,
belezendít citeráján.
(1. vsz.)

42 (1950)

Harap utca három alatt

megnyílott a kutya-tár,

síppal-dobbal megnyitotta

kutyafülü Aladár.

Kutya-tár! kutya-tár!
Kutyafülü Aladár.

(1. vsz.)

43 (1951)

Megy a kocsi, fut a kocsi:

patkó-dobogás.

Megy a vonat, fut a vonat:

zúgó robogás.

(1. vsz.)

54 (1949)

Égi csikón léptet a nyár,
tarka idő ünnepe jár,
táncra való, fürdeni jó,
nagy hegy alatt hűsöl a tó.
(1. vsz.)

93 (1954)

Egyszer volt egy nagy csoda,
neve birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
az kapott dicséretet.

Ki oda se ballagott,
még jutalmat is kapott,
így hát egy se ment oda,
meg is szűnt az iskola.

109 (1954)

Suttog a fenyves, zöld erdő.

Télapó is már eljő.

Végire jár az esztendő,

cseng a fürge száncsengő.

(1-2. vsz.)

egy gerenda legurul
piros csörgők tündökölnek
kék tojások énekelnek
tarka csigaszarvak lengnek
(1. vsz.)

Hej de messze majomország,
ott terem majomkenyér,
majomablak majomrácsán
majomnótát ráz a szél.

Rémületes majomarcot
vágnak majomkatonák,
majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ.
(1. és 8. vsz.)

Rám támadsz, te optimista,
mért vagyok én pesszimista?
Mert páthoszod humanista,
de a zsebed prakticista;
mert a fejed dogmatista
és a talpad biciklista:
amiért te optimista,
azért vagyok pesszimista.

Az ember még nem ember,
csak hadonászó veszélyes kamasz.
Az ember akkor lesz ember,
ha átvilágítja mélyéig önmagát,
s a benső világosságból
környezetére sugarat bocsát.

Ha rátekintesz kedvesedre

akit szeretsz: tán nem te vagy?

Ha koldus lép a küszöbödre

akit kivetsz: tán nem te vagy?

(1-4. sor)

Se tartalom, se forma - hát mi kell?
A jó vers élőlény, akár az alma,
ha ránézek, csillogva visszanéz,
mást mond az éhesnek s a jóllakottnak
és más a fán, a tálon és a szájban,
végső tartalma, vagy formája nincs is,
csak él és éltet. Vajjon mit jelent,
nem tudja és nem kérdi. Egy s ezer
jelentés ott s akkor fakad belőle,
mikor nézik, tapintják, ízlelik.
(3. vsz.)

1

Ha majd hatéves leszek
Ibit elveszem feleségül
mercédes kocsit vezetek
Ibi nem ülhet bele
otthun a hele.

7

Pityu és Pöszi
az óvodakertben mindenfélét sinálnak
mi mijen dicnók
a többi óvodások körülöttük álnak
nézi a Paidagógosz néni
pfuj meekkora dizsnók
űrlapot és hegyes tollat ragad
dühtől hullámozva ír.
Tüzdelt Zülők!
Máskor scináljanak jobb jerekeket.
És felelnek a zülők:
Kedves Paidagágász Néni!
Hun házasodunk hun meg elválunk
különb féle jerekekkel kísérletezünk.

VII

A por siet. A kő ráér.

XI

Szép távolságoddal ittvagy.

Nekem már mindegy: pásztorbotom eltört,
könnyű szalmán heverni, évezredek
fáradalmát kipihenni. Nem látnak, fejük a vályuban,
én is csak farukat s lobogó füleiket látom.
(24-27. sor)

Szózat Katitzához a férfiak ügyiben

Kátai Kata,
Menta illata,

Levendula harmata!
(1. vsz.)

Ha legény vólnék,
Reád omolnék,

Rajtad mindent tsókolnék;

De leány vagyok,
S ha lesz rája ok,

Várj, szemedbe-karmolok.
(6-7. vsz.)

A lét titkának megfejtése

Az élet értelme a következő:
(Többi hiányzik.)

Mégegyszer az élet értelméről

Ha...,
akkor...
...-tatik -tetik.

Determináltság?

Száz métert nem ugorhatok,

ez végzetem.

De ha egy métert sem ugorhatok,

ez gyöngeségem.

Még meg sem érkeztem,
már el is mentem,
veled maradtam.

Aki tegnap voltál:
ma már nem te vagy.
Aki holnap léssz:
ma még nem te vagy.

Csak az emlékezet csalása fűzi
egy életté a folyamatos halált.
(4-9. sor)

3 (1968)

Tanuld meg szivedet olvasni.

18 (1972)

A magány: nagy társaság;
az elhagyottsághoz legalább kettő kell.

66 - Rónay Györgynek (1973)

A hatvan év, mit mindketten megértünk,
nem jelenti, hogy gyümölcsként megértünk,
azt sem, hogy már mindent bölcsen megértünk,
legföljebb egy garast mégis megértünk.

79 (1969)

Takaród hadd igazítsam,
puha párnád kisimítsam,
legyen álmod kerek erdő,
madaras rét, bokor-ernyő.

elkallódni megkerülni
ez volt teljes életem
jó volt tengerparton ülni
habok játszottak velem

A feledésben
semmi se vész el,
ne is birkózzunk
a feledéssel,
mert mit nem őriz
emlékezés,
békésen óvja
a feledés.

26 (1941)

Juli néni, Kati néni
- letye - petye - lepetye! -
üldögélnek a sarokba,
jár a nyelvük, mint a rokka
- letye - petye - lepetye! -
(1. vsz.)

35 (1949)

Ha a világ rigó lenne,
kötényemben ő fütyülne,
éjjel-nappal szépen szólna,
ha a világ rigó volna.

De ha a világ rigó lenne,
be se férne kötényembe,
kötényem is honnan volna,
ha egész világ rigó volna.