A hársfaágak csendes árnyán
Under den linden
A hársfaágak
csendes árnyán,
ahol kettőnknek ágya volt,
ott láthatjátok
a gyeppárnán,
hogy fű és virág meghajolt.
Fölöttünk az ág bogán
Ejhajahujj!
dalolt ám a csalogány!
(1. vsz.)
(Ford: Babits Mihály)
Under der linden
an der heide
dâ unser zweiter bette was,
dâ mugt ir vinden
schône beide
gebrochen bluomen unde gras.
vor dem walde in einem tal,
tandaradei,
schône sanc diu nahtegal.
(1. vsz.)
Ó jaj, hogy eltűnt minden
Owe war sint verswunden
Ó jaj, mi édes volt, mind megromolt hát mégis!
A mézben látom én ma már lebegni az epét is.
Kívül fehér, piros, zöld a világ s dalra vár,
de bévül úgy sötétlik, mint a rossz halál,
s kit látszat csábított csak, az majd vigaszra lel,
a földi bűnt bűnhődés, vezeklés oldja fel
(35-40. sor)
(Ford.: Radnóti Miklós)
Owe wie uns mit süezen dingen ist vergeben!
ich sihe die gallen mitten in dem honege sweben:
diu welt ist uzen schone, wîy grüen unde rôt,
und innân swarzer warwe, vinster sam der tôt.
swen si nu habe verleitet, der schouwe sînen trôst:
er wirt mit swacher buoze grôzer sünde erlôst.
(35-40. sor)