Sirámok (1853)
Száll a hegyre barna felhő,
Zúg alatta már az erdő,
Észrevétlen langy lehellet
Rázza a faleveleket.
(1. vsz.)
Önbírálat (1862)
Ugyanis megtámadott nemzetiségünk kétségbeeső féltésében annyira belebújtunk magyarságunk földalatti bástyáiba, cifraszűrünket úgy a fejünkre húzzuk, hogy az ember alig látszik a - magyartól.
(IV)
Polgárosodás (1862)
Az egész csupán három szóból áll: Művelődés, magyarosodás, szaporodás.
Nemzeti nagy lételt, jövőt csak e három tényező alapján remélhetünk.
De tulajdonképpen csak az első a fő dolog, mert a két utóbbi mégsem egyéb, mint a két elsőnek természetes és kimaradhatatlan következése.
(III)
A vaáli erdőben (1875)
Odabenn a mély vadonban,
A csalános iharosban,
Félreeső völgy ölében,
Sűrű árnyak enyhelyében;
Oh milyen jó volna ottan,
Abban a kis házikóban,
Élni, éldegélni szépen,
Békességben, csöndességben!...
(1-2. vsz.)
S ismeretlen sírgödörbe'
Elalunni mindörökre...
S ott egyebet mit se tenni,
Csak pihenni, csak pihenni...
(6. vsz.)
Húsz év múlva (1876)
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És akkor még szivem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...
Az üstökös (1882)
Szomoru csillag, életátkom képe,
Sugár ecset, mely festi végzetem,
Akárhová mégysz a mérhetetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen, idegen!...
Nádas tavon (1888)
Mi megyünk-e vagy a felhő,
Vagy a lenge déli szellő,
A szelíden rám lehellő?
(7. vsz.)
Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?...
(13. vsz.)
Harminc év után (1892)
Igy ül a hold ádáz vihar után
Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rémteli sötét erdő alatt,
Amig a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak...
(5. vsz.)