A gólyához (1850)
Neked két hazát adott végzeted,
Nekünk csak egy - volt! az is elveszett!
(5. vsz. 3-4. sor)
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!
(6. vsz. 3-4. sor)
Testvért testvér, apát fiu elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy; ki távol sír e nemzeten,
Megútálni is kénytelen legyen!
(10. vsz.)
Levél egy kibujdosott barátom után (1851)
Nincs-e elég sebed, oh népem, ami fáj,
Hogy elszéledsz, mint pásztor nélküli nyáj...?
Itthon még nemzet vagy, bár gyászba öltözött:
Koldus földönfutó más nemzetek között.
S te mit mivelsz? Mi sors kiséri életed?
Megadta a remény, mivel kecsegtetett?
Ha hallanád szavam, tudom mit érzenél:
Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!
(12-13. vsz.)
A madár, fiaihoz (1852)
Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem jő
a vig ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!
(1. vsz.)