Az almanach-líra hatására szokványos témájú helyzetdalokkal kezdte költői pályafutását (Kandalló dal, 1840; Megnyugvás, 1843), majd szembefordult a valódi költői élmények híján, sablonokra épülő irányzattal (Egy magyar poétához, 1846). Ekkor jelent meg első korszakának legnagyobb sikere, a Népregék, népmondák (1846) mondafeldolgozás gyűjteménye. Költészetének legjelentősebb korszaka az 1850 után írott allegóriáké, melyekben a forradalom gondolatát tartja ébren az önkényuralom idején (A gólyához, 1850; A madár fiaihoz, 1850). A szabadságharc leverése és a megtorlás után menekvést és vigaszt a természetben talál csak, ebből fakad természetkultusza, mely a Virágének (1854) ihletője.