Szent Ágoston (354-430)
S. Aurelius Augustinus


Vallomások (397-398)
Confessiones (397-398)
Így szóltam és sírtam szívemnek marcangoló keserűségében. És íme - a szomszéd házból hangot hallok - lány hangja volt-é vagy fiúé, nem tudom, amint énekli és sűrűn ismétli, hogy: "tolle, lege - tolle, lege!" (Vedd, olvasd). Arcom tüstént elváltozott és töprengtem legottan, vajon van-e olyan játék, amelyben a gyermekek ilyest énekelnek, de nem jutott eszembe, hogy valaha is hallottam volna ezt. S megtartóztattam könnyeim áradatát és fölkeltem; nem magyarázhattam másként a dolgot, mint hogy az isteni akarat azt parancsolja, hogy könyvet nyissak föl s azt a fejezetet olvassam, amelyre legelébb esik pillantásom. Mert azt hallottam Antoniusról, hogy a véletlenül keze ügyébe került Evangéliumnak olvasásából buzdítást merített, mintha néki mondanák, amit olvasott: "menj el, add el minden marhádat és osztogasd a szegényeknek és kincsed lészen a mennyben; és jöjj, kövess engem!"
(8. könyv XII. 29. 1-15. sor)

(Ford.: Balogh József)


Dicebam haec et flebam amarissima contritione cordis mei. Et ecce audio vocem de vicina domo cum cantu dicentis et crebro repetentis quasi pueri an puellae, nescio: "Tolle, lege; tolle lege". Statimque mutato vultu intentissimus cogitare coepi, utrumnam solerent pueri in aliquo genere ludendi cantitare tale aliquid, nec occurrebat omnino audisse me uspiam repressoque impetu lacrimarum surrexi nihil aliud interpretans divinitus mihi iuberi, nisi ut aperirem codicem et legerem quod primum caput invenissem. Audieram enim de Antonio, quod ex evangelica lectione, cui forte supervenerat, admonitus fuerit, tamquam sibi diceretur quod legebatur: vade, vende omnia, quae habes, da pauperibus et habebis thesaurum in caelis; et veni, sequere me, et tali oraculo confestim ad te esse conversum.
(8. XII. 29. 1-15)
A szentháromságról (397-412)
De Trinitate (397-412)
Ki vonná kétségbe, hogy él, emlékezik, belát, akar, gondolkodik, tud, ítél? Mivelhogy ha kételkedik is, él; ha kételkedik, emlékezik arra, amiben kételkedik; ha kételkedik, felismeri, hogy kételkedik; ha kételkedik, akkor bizonyos akar lenni; ha kételkedik, akkor gondolkodik; ha kételkedik, akkor tudja, hogy nem tud semmit; ha kételkedik, akkor tudja, hogy nem szabad meggondolatlanul beleegyezését adnia. Kételkedhet az ember amiben csak akar, de ezekben nem kételkedhet: mert ha ezek nem volnának, akkor még csak kételkedni sem tudna semmiben.
(X, 10, 14)

(Ford.: Nyíri Tamás)


Vivere se tamen et meminisse, et intelligere, et velle, et cogitare, et scire, et judicare quis dubitet? Quandoquidem etiam si dubitat, vivit: si dubitat unde dubitet, meminit; si dubitat, dubitare se intelligit; si dubitat, certus esse vult; si dubitat, cogitat; si dubitat scit se nescire; si dubitat, judicat non se temere consentire oportere. Quisquis igitur aliunde dubitat, de his omnibus dubitare non debet: quae si non essent, de ulla re dubitare non posset.
(X, 10, 14)
Az igaz hitről (390-391)
De vera religione (390-391)
Ne keresd kívül, fordulj vissza tenmagadhoz, az ember bensejében lakik az igazság. Ha pedig azt látnád, hogy saját természeted is változik, akkor emelkedj tenmagad fölé.
(39, 72)

Noli foras ire, in te ipsum redi; in interiore homine habitat veritas; et si tuam naturam mutabilem inveneris, transcende et teipsum.
(39, 72)

(Ford.: Nyíri Tamás)

Isten városáról (413-426)
De civitate Dei (413-426)
Abban, fejedelmeiben és az általunk leigázott népekben az uralkodás vágya uralkodik; ebben szeretettel szolgálnak egymásnak mind a feljebbvalók gondoskodásukkal, mind az alattvalók engedelmeskedésükkel.
(XIV. 28)

Illi in principibus ejus, vel in eis quas subjugat nationibus dominandi libido dominatur: in haec serviunt invicem in charitate, et praepositi consulendo, et subditi obtemperando.
(XIV. 28)