Szabó Lőrinc (1900-1957)

Égesd el a könyveket, Kalibán!
Pusztítsd el őket! Mind! Szőrös kezed
fojtsa koromba gyémánt agyvelők
értelmetlen tündérjátékait!
Nincs szükség rájuk.
(1-5. sor)

és ne tudjuk még sajnálni se, hogy
soha többé nem leszünk emberek.
(42-43. sor)

Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?
(1. vsz.)

Az ellentétem kéne, az, aki
nem követel semmit cserébe, a
teljes biztonság, az önvád alól
felmentő, szent, jókedvű, igazi
önzetlenség... Az volna jó, igen,
az volna nekemvaló szerelem,
(31-36. sor)

mert rettenetes ennyi vággyal
szegénynek lenni s fiatalnak.
(4-5. sor)

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.
(2. vsz.)

de élni, egy kicsit, végtelenben a véges:
itt biztos igazán, hogy vagyunk bábjai
valami vén, beteg akaratnak, aki
élvezi, hogy teremt s élvezi, hogy kivégez.
(7. vsz.)

Mindig egy testbe zárva lenni?
Mindig csak én? Sohase más?
Sehol igazi változás?
Hogy bírjátok ezt elviselni?
(1. vsz.)

s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született;
ideje volna végre már
megszöknöm közületek.
(5-10. sor)

Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab,
mint neki ő, magamnak én
vagyok a fontosabb.
(27-30. sor)

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak mi vagyunk, egy-egy magány,
se jó, se rossz.
Rejtőzz mélyre, magadba!
(41-45. sor)

Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek;
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
én nem tudok örülni csak
a magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
minden egyéb;
én többet kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.
(1-2. vsz.)

Férfi, légy tiszta legalább
a homlokodtól fölfelé!
(39-40. sor)

Javúl a rossz, ha rendezed,
javítsd hát és ne vádold;
aludd ki ideáljaid,
mint gyerekkori mámort.
(3. vsz.)

Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.
(21-32. sor)

Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.
(7-8. vsz.)

I. Kicsi vagyok én

Kicsi vagyok én,
majd megnövök én,
mint a tüdő a fazékból,
kidagadok én.
(1. vsz.)

IV. Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
(1-4. sor)

Ha tudtam volna régen, amit
ma már tudok,
ha tudtam volna, hogy az élet
milyen mocsok,

nem fütyörésznék most az utcán
ilyen vigan:
valószínűleg felkötöttem
volna magam.
(1-2. vsz.)

De valamit a sors, úgy látszik,
akart velem:
megmutatott mindent, de lassan,
türelmesen:

különbékét ezért kötöttem
a semmivel,
ezért van, hogy csinálom, amit
csinálni kell,

ezért becsülök úgy egy-egy jó
pillanatot,
ezért van, hogy a háborúban
verset irok
s a leprások közt fütyörészek
és nevetek
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket.
(15-18. vsz.)

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,v már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.
(6. vsz.)

És Szun Vu Kung, a Tökéletes Állat,
kitől a Legfőbb Trón is reszketett,
látta, hogy minden erőnél erősebb
a türelem s a jóság, s megijedt

és szökni próbált. De Buddha lefogta
s egy hegyet tett rá, kíméletesen:
- Most itt maradsz. Gondolkozz ezer évig,
s ha új szíved lesz, befogad a Menny.
(28-29. vsz.)

'Az életet adja, adja,
egyszerre csak abbahagyja.'
(15-16. sor)

Elég! Elég már ez a sok panasz,
ott kint a harc, itt a könny és a dac,
hat ember eszi a kenyeremet,
minden áldott nap átkos ütközet,
háromszázhatvanöt átok az év,
tizenöt éve dolgozom... Elég!

Mit tudjátok ti, mit kínlódom én?
S mit minden férfi? Mit minden szegény?
S hogy mi az élet és mi a család.
s mi a kitartás annyi éven át?! ...
Itthon is tőr lesse a hátamat?...
Be gonoszok vagytok, be szamarak!
(1-2. vsz.)

Én: gazember? Amért te szenvedsz?
Te is csak az vagy énfelém!
(1-2. sor)

Úgy szeress hát, ahogy nekem kell!
Dönts, hogy velem vagy ellenem!
(33-34. sor)

Két gyermek sorsába kötözve
nem tudunk elszakadni már;
(41-42. sor)

Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
(1-3. vsz.)

50 - Ipoly füzei
nyáron zöld bánat, ősszel halk tüzek,
szeretlek, csöndes szomorúfüzek:
ti etettétek a nyulaimat,
ti adtátok első sípjaimat,
s alig pettyezte gólyahír a gazt,
barkátok már hozta az új tavaszt.
(13-18. sor)

67 - A szem örömei
Szerettem a szép, sima köveket,
nyulak szőrét, a selymes füveket,
(1-2. sor)

s legjobban azokat a perceket,
amikor nem tudtam, hogy mit teszek.
(17-18. sor)

93 - Gimnáziumban
Új iskola várt, újabb félelem.
(1. sor)

98 - Nemek
Isten dönti el, melyikünk mi lesz;
de azért sajnáltam a lányokat
- egy kicsit, mint a kárhozottakat.
(16-18. sor)

123 - Az anyák
A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve-elrendelés:
ők a béke, a jóság, puhaság
a földön, a föltétlen szeretet...
Anyám, nyujtsd felém öreg kezedet!
(14-18. sor)

128 - A kíváncsiság
....Azt adja a világ,
amit belelát a kíváncsiság.
(17-18. sor)

136 - Kató
Nagy fejem volt, búsultam, mint a ló. -
Hogy mást szeretett Dienes Kató,
azzal eleve számoltam...
(1-3. sor)

152 - Roppant világ
mint a tenger vize a szivacsot,
folyton az örök mindenség mosott,
öblített forró áramaiban,
hogy rokona legyek, határtalan:
Valóság, Álom, ha egész, ha rész,
egy szerelmem volt, a Megismerés.
(13-18. sor)

243 - Babits
Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
Mit láttam benned? Magam végzetét.
Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.
(1-4. sor)

280 - Vigasz
Fél-életem az érzéki világ
s a szellemi harca, a szomjuság
oltása, és ahogy év évre folyt,
az önmegváltás keresése volt,
olyan összhangé, amilyenre csak
saját erő vezet rá, nem zsinat, ...
(1-6. sor)

281 - A törvénytelen szép
... és a szerelem,
ahogy tanít idő s tapasztalat,
egyre szebb lesz és titokzatosabb.
(16-18. sor)

317 - A neved
Kiáltani szeretném, s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se - jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életemet
úgy édesíti, édes nevedet:
(1-6. sor)

357 - Apám halála
Apám meghalt. Közelebb jött vele
a világűr magánya, hidege.
(17-18. sor)

9 - Mindenütt ott vagy
Mindenütt ott vagy, ahol valaha
tudtalak, láttalak, szerettelek:
út, orom, erdő veled integet,
falu és város, nappal és éjszaka
folyton idéz, őszi hegy s tél hava,
vizpart s vonatfütty, s mindenben ott remeg
az első vágy s a tartó őrület
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.
(1-8. sor)

10 - Mert sehol se vagy
Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek,
nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád,
mindig mutat valahol a világ
s mindig elkap, bár kereső szememnek
tévedései is hozzád vezetnek,
(1-5. sor)

27 - Bizalom
Tudom, Kedves. Van nő, száz, meg ezer:
látom: szép is némelyik, s bizonyára
fontos majd-mind valakinek. De más a
kapocs: - hiányzik sok-sok pici jel,
amire a szem csak később figyel
s még inkább a szív: test s lélek varázsa
a bizalomban teljes...
(1-7. sor)

57 - Szótlan válasz
Nem bíztam benned eléggé s ez a
bűnöm? S te bennem: ez lett büntetésed?
(1-2. sor)

104 - Omló szirtről
... csak nézek az örök időbe,
s elnémít látni, hogy a végtelen
zajlásban minden, ami volt, milyen
tökéletesen jelentéktelen.
(11-14. sor)

s mindez folyton így ismétli magát,
így, e játék, az örökléten át,
így, e léhaság, s túlél minket is,
és túléli ellenségünket is,
túl, ez a semmi, ez a tünde kép,
túl a királyok, hősök és a nép
minden jövőjét: jelentéktelen
mégis másod, rettentő Végtelen!
(27-34. sor)

Háp! Háp! Háp!
Jönnek a Kacsák!
Hű, de éhes, hű, de szomjas
ez a társaság!
(1. vsz.)

Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más,
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.

'Csak a derű óráit számolom',
mondta pár szó s egy vasrúd a falon,
a napóráé. Láttam én is a
latin szöveget, s lelkem bánata
irigyelte a vidám öreget,
aki oly bölcs betűket vésetett
a buta kőbe...
(1-7. sor)

... gyógyíts meg, Zene,
te, Mindenségé, édes üteme
a fájdalomnak, Varázsfuvola,
varázsjáték, te, tündér mámora
hitnek, reménynek...
(53-57. sor)