Első kötete (Föld, erdő, Isten, 1922) szabad versekből áll. Műfajilag vonzódik a drámai monológ, a költői epika és a mítosz iránt (Kalibán, Istár, Anyám mesélte). Keleti filozófiák és Schopenhauer hatására a világot képzetként, álomként fogja fel (Dsuang Dszi álma). Második alkotói korszakának meghatározó műve a Tücsökzene (1947) című verses önéletrajzi ciklusa, 370 egyenként tizennyolc soros, jambikus tízesekből álló strófa alkotja, lírai magva a természetbe olvadás vágya, amit a tücsökciripelés motívuma sugall.