Dal
Song
A téli fán gyászolva üldögél
fölötte fagy leng, lassu szél,
A síkos föld kopár, virága jég,
csönd van, csak egy malomkerék
(Ford.: Radnóti Miklós)
A widow bird sate mourning for her love
The frozen wind crept on above,
The freezing stream below.
There was no leaf upon the forest bare,
No flower upon the ground,
And little motion in the air
Except the mill-wheel's sound.
Óda a nyugati szélhez (1819)
Ode to the West Wind (1819)
Legyek hárfád, mint hárfád a vadon,
hulló lomb vagyok én is, ne kímélj!
Ha vad zenéd felzúdul szabadon,
lomb s lélek hadd kisérje őszi, mély
dallal, mely édes, bár fáj, - óh te zord
lélek, légy lelkem, én s te: egy személy!
Holt szellemem a Tér ölén sodord,
tört lombként, melytől sarjad ujra más!
s dalom égő zenéjét messzi hordd,
mint oltatlan tűzhelyről a parázs
röpül, óh szórd szét, hol csak ember él!
Ajkam szavából prófétás varázs
kürtöljön az alvóknak! Óh, te Szél,
késhet a tavasz, ha már itt a tél?
(V.)
(Ford.: Tóth Árpád)
Make me thy lyre, even as the forest is:
What if my leaves are falling like its own!
The tumult of thy mighty harmonies
Will take from both a deep, autumnal tone,
Sweet though in sadness. Be thou, Spirit fierce,
My spirit! Be thou me, impetuous one!
Drive my dead thoughts over the universe
Like withered leaves to quicken a new birth!
And, by any incantation of this verse,
Scatter, as from an unextinguished hearth
ashes and sparks, my words among mankind!
Be though my lips to unawakened earth
The trumpet of a prophecy! O, Wind,
If Winter comes, can Spring be far behind?
(V)