Marcus Tullius Cicero (Kr. e 106-43)


Catilina ellen. Első beszéd
Oratio in Catilinam prima
Meddig élsz még vissza, Catilina, béketűrésünkkel? Mily sokáig űz még csúfot belőlünk dühödtséged? Mely határig hányja-veti magát fékevesztett vakmerőséged. Hát terád sem a Palatium éjszakai őrzése, sem a város éber védése, sem a nép rettegése, sem minden derék összesereglése, sem a senatusi ülés helyének megerősítése, sem a senatorok arca és tekintete, semmi sincs hatással? Nyilvánvalóak terveid, nem veszed észre? Bilincsekbe verve valamennyiünk tudatában összeesküvésed, nem látod? A mára virradó meg az előző éjjel mit műveltél, hol voltál, kiket hívtál össze, miféle tervet koholtál: melyikünk nem tudja, mit gondolsz? Ó, idők, ó, erkölcsök!
(1)

(Ford.: Borzsák István)


Qou usque tandem abutere, Catilina, patientia nostra? quamdiu etiam furor iste tuus nos eludet, quem ad finem sese effrenata iactabit audacia? Nihilne te nocturnum praesidium Palati, nihil urbis vigiliae, nihil timor populi, nihil concursus bonorum omnium, nihil hic munitissimus habendi senatus locus, nihil horum ora voltusque moverunt? Patere tua consilia non sentis? constrictam iam horum omnium scientia teneri coniurationem tuam non vides? Quid proxima, quid superiore nocte egeris, ubi fueris, quos convocaveris, quid consilii ceperis, quem nostrum ignorare arbitraris? O tempora! o mores!
(1)