Catilina ellen. Első beszéd
Oratio in Catilinam prima
Meddig élsz még vissza, Catilina, béketűrésünkkel? Mily sokáig űz még csúfot belőlünk
dühödtséged? Mely határig hányja-veti magát fékevesztett vakmerőséged. Hát terád sem
a Palatium éjszakai őrzése, sem a város éber védése, sem a nép rettegése, sem minden
derék összesereglése, sem a senatusi ülés helyének megerősítése, sem a senatorok arca
és tekintete, semmi sincs hatással? Nyilvánvalóak terveid, nem veszed észre? Bilincsekbe
verve valamennyiünk tudatában összeesküvésed, nem látod? A mára virradó meg az
előző éjjel mit műveltél, hol voltál, kiket hívtál össze, miféle tervet koholtál: melyikünk
nem tudja, mit gondolsz? Ó, idők, ó, erkölcsök!
(1)
(Ford.: Borzsák István)
Qou usque tandem abutere, Catilina, patientia nostra? quamdiu etiam furor iste tuus nos
eludet, quem ad finem sese effrenata iactabit audacia? Nihilne te nocturnum praesidium
Palati, nihil urbis vigiliae, nihil timor populi, nihil concursus bonorum omnium, nihil hic
munitissimus habendi senatus locus, nihil horum ora voltusque moverunt? Patere tua
consilia non sentis? constrictam iam horum omnium scientia teneri coniurationem tuam
non vides? Quid proxima, quid superiore nocte egeris, ubi fueris, quos convocaveris,
quid consilii ceperis, quem nostrum ignorare arbitraris? O tempora! o mores!
(1)