Halotti beszéd (1950)
Látjátok
feleim szem'tekkel, mik vagyunk.
Por és hamu
vagyunk.
Emlékeink
szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod
még rakni a Margit-szigetet? ...
Már minden
csak dirib-darab, szilánk, avítt kacat.
A halottnak
szakálla nőtt, a neved számadat.
Nyelvünk is
foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak,
elszáradnak a szájpadlat alatt.
A
'pillangó, a 'gyöngy', a 'szív' - már nem az, ami volt,
Amikor a
költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették,
ahogy a dajkaéneket
A
szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg.
Szívverésünk
titkos beszéd, álmunk zsiványoké,
A gyereknek
Toldi-t olvasod és azt feleli: oké.
(1-14. sor)
Egy polgár vallomásai (1934)
Valakit
szeretni kell, s tájékozatlan zavaromban honnan tudtam volna a nagy titkot,
hogy nem elég szeretni? - alázatosan
kell szeretni, ha nem akarunk túlságosan szenvedni érzéseinktől...
(I / III. 7.)
Az életben nem
történnek 'nagy dolgok'. /.../ Igazában nincs is más 'élmény', csak a család; s
nincs más 'tragédia', csak a pillanat, mikor döntened kell, megmaradsz-e a
családban, s annak nagy, széles sugárkörben táguló változataiban, az
'osztály'-ban, a világnézetben, a fajtában - vagy mégy a magad útján, s tudod,
hogy most már örökre egyedül maradtál, szabad vagy, de mindenki prédája, s csak
te segíthetsz magadon...
(I / IV. 3.)
Az eszmények,
amelyekben hinni tanultam, mint megvetett ócskaságok kerülnek nap mint nap
szemétdombra; a nyájösztön rémuralma terjed el az egykori civilizáció óriási
területei fölött. A társadalom, amelyben élek, nemcsak a szellem
csúcsteljesítményei iránt közömbös már, hanem a mindennapok átlagának emberi és
szellemi stílusával szemben is. A szándék, amely tapinthatóan, érzékelhetően
áthatja koromat, kétségbeeséssel tölt el; a kortársi tömegek átlagízlését,
szórakozásaikat és igényeiket megvetem, erkölcsüket kétellyel szemlélem, a
korszak technikai és rekordbecsvágyait, melyek csaknem maradéktalanul
kielégítik a tömegeket, végzetesnek tartom. A szellemi ember magányos jelenség,
s mindenfelé katakombákba kényszerül, mint a középkorban a vandál hódítók elől
a Betű titkával rejtőző szerzetesek. Az élet minden demonstráló
megnyilvánulását félreérthetetlen, tragikus félelemérzet hatja át.
(II / IV. 12.)