Kemény Zsigmond (1814-1875)


Forradalom után (1850)
A múlt forradalom alatt is ő kettőt nem tudott elhinni, ti.hogy a győzedelem esetén mint független ország fennállhassunk, s hogy megengedhesse Európa e győzelmet. A nép apostolai éppen e kettőt találták legkönnyebbnek. A harc folyt. Az eredményeket ösmerjük. Mármost a nagy hajótörés után egy parton vagyunk, hová a zivatar vetett ki, és nem evezőink vittek. A vakmerő kormányos keletre mutatott, mi nyugaton állunk. Ellenkező távolságok!
(1)
A rajongók (1858-1859)
Nincs is lehangolóbb kiábrándulás, mint ha kénytelenek vagyunk azt, kit imádtunk, midőn angyalnak többé nem hisszük, démonnak nem képzelni. a csalódott szív utolsó hiúsága: nagyszerű csalódáson könnyezhetni.
(10)

Perc az élet, de e percbe mennyi öröm , csalódás és bánat nincs összpontosítva! örökkévalóság vár reánk, s a koporsó azon szekrény, melybe minden terhet, mit magunkon hordánk,leteszünk és elzárunk; de hány ember van, ki kitántorgó léptekkel is ne ajánlkoznék a sír párkányáról visszafordulni, hogy tovább hordhassa a tehert, mely alatt már alig tud lélegzeni? Csak oly nehezen válik meg az egyik koldusmankótól és a vándorbottól, mint a másik a királyi pálcától és az aranyrudaktól, melyeket várának legelrejtettebb boltja alatt őriz. Miért tapadunk annyira a végeshez, midőn a végtelent hitünk biztosította?...
(18)
Zord idő (1857-1862)
Az ember egymást falva hízik, s alkalmasint csak az nem keres mentől táplálóbb eledelt, akinek gyomra elromlott, és nem bír könnyen emészteni.
(II.5)

De a gondviselés kegyelme gyakran rejt a keserűbe is valami vigasztalót, hogy ne szokjunk el sem a reménytől, sem a szeretettől, s a szétdarabolt magyar föld részei teljesíthetnek külön oly hivatást, melyet együtt bizonyos korszakban képtelenek volnának betölteni.
(II.8)