John Keats (1795-1821)

Ha rajtunk múlás üli már torát,
te megmaradsz s mig új jajokkal ég
az új kor, nékik is zengsz, hű barát:
"A Szép: igaz s az Igaz: szép!" - sose
áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!"
(5.vsz. 6-10. sor)

When old age shall this generation waste,
Thou shalt remain, in midst of other woe
Than ours, a friend to a man, to whom thou say'st,
"Beaty is truth, truth is beaty, - that is all
Ye know on earth, and all ye need to know."
(V. 6-10)

Ha félelem fog el, hogy meghalok
s nem aratom le termő agyamat,
s mint gazdag csűrök, teli könyvsorok
nem őrzik meg az érett magokat;
ha látom a csillagos éjszakán
a nagy regény ködös jelképeit
s érzem, hogy árnyait leírni tán
a sors mágikus keze nem segít;
ha azt érzem, te percnyi tünemény,
hogy többé majd nem nézhetek terád
s a gondtalan, tündér szerelmet én
nem ízlelem, akkor a szép világ

partján tünődve állok, egyedül,
s Hír, Szerelem a semmibe merül.

(Ford.: Vas István)

When I have fears that I may cease to be
Before my pen has glean'd my teeming brain,
Before high-piled books, in charact'ry,
Hold like full garners the full-ripen'd grain;
When I behold, upon the night's starr'd face,
Huge cloudy symbols of a high romance,
And feel that I may never live to trace
Their shadows, with the magic hand of chance;
And when I feel, fair creature of an hour!
That I shall never look upon thee more,
Never have relish in the faery power
Of unreflecting love; - then on the shore

Of the wide world I stand alone, and think,
Till Love and Fame to nothingness do sink.