Sokáig úgy élt a köztudatban mint a „Szépség költője”, a preraffaeliták elődjüknek is tekintették, de életműve ennél teljesebb. Híres ódáinak (Óda a csalogányhoz, Óda egy görög vázához, A melankóliáról) fő témája a szépség és a szerelem mulandó volta, az Idő pusztító hatalma, amellyel csak a Természet, a csalogány dala vagy a művészi alkotás, az ókori váza dacol. Sajnos csupán töredékes maradt Hyperion (1818) című eposza. Legméltóbb emléket Shelley állított fiatal költőtársának Adonais című elégiájában.