Az utolsó mohikán (1826)
The Last of the Mohicans (1826)
- Miért gyászolnak testvéreim? Miért sírnak a lányok? Azért, mert egy ifjú harcos eltávozott a boldog vadászmezőkre? Azért, mert egy főnök becsülettel befejezte életét? Jó volt, megtette kötelességét, bátor volt. Ki tagadhatja ezt? Manitunak szüksége volt egy ilyen harcosra, és magához szólította. Én, az idősebbik Unkasz fia és a fiatal Unkasz apja, olyan vagyok, mint egy kérgétől megfosztott fenyőfa a sápadtarcúak tisztásán. Népem eltávozott a Sós-tó partjairól és a delevárok dombjai közül. Egyedül vagyok...
(Csingacsguk, XV. Leszámolás)
(Ford.: Réz Ádám)
"Why do my brothers mourn! (...) Why do my daughters weep! That a young man has gone to the happy hunting grounds; that a chielf has filled his time with honor? He was good: he was dutiful; he was brave. Who can dery it? The Manitto had need of such a warrior, and he has called him away. As for me, the son and the father of Uncas, I am a blazed pine, in a clearing of the palefaces. My race has gone from the salt lake, and the hills of the Delawares. But who can say that the serpent of his tribe has forgotten his wisdom? I am alone"
(Chingachgook, Chapter XXXIII)