Immanuel Kant (1724-1804)


Válasz a kérdésre: mi a felvilágosodás? (1783)
Beantwortung der Frage: was ist Aufklärung? (1783)
A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! merj a magad értelmére támaszkodni! - ez tehát a felvilágosodás jelmondata.

(Ford.:Vidrányi Katalin)


Aufklärung ist der Ausgang des Menschen aus seiner selbst verschuldeten Unmündigkeit. Unmündigkeit ist das Unvermögen, sich seines Verstandes ohne Leitung eines anderen zu bedienen. Selbstverschuldet ist diese Unmündigkeit, wenn die Ursache derselben nicht am Mangel des Verstandes, sondern der Entschließung und des Mutes liegt, sich seiner ohne Leitung eines andern zu bedienen. Sapere aude! Habe Mut dich deines eigenen Verstandes zu bedienen!
A gyakorlati ész krikikája (1788)
Kritik der praktischen Vernunft (1788)
A tiszta gyakorlati ész alaptörvénye
Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen.
(Első könyv, 7.§)

Grundgesetz der reinen praktischen Vernunft
Handle so, dass die Maxime deines Willens jederzeit zugleich als Prinzip einer allgemeinen Gesetzgebung gelten könne.
(Erstes Buch, § 7.)

Kedélyemet két dolog tölti el egyre újabb és fokozódó csodálattal s tisztelettel, minél gyakrabban és kitartóbban gondolok rájuk: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem.
(Második rész, zárszó)

(Ford.: Berényi Gábor)


Zwei Dinge erfüllen das Gemüt mit immer neuer und zunehmenden Bewunderung und Ehrfurcht, je öfter und anhaltender sich das Nachdenken damit beschäftigt: Der bestirnte Himmel über mir, und das moralische Gesetz in mir.
(Zweiter Teil, Beschluss)
Az ítélőerő kritikája (1790)
Kritik der Urteilskraft (1790)
Szép az, amit fogalmak nélkül, általános gyönyör objektumaként képzelünk el
(I. rész, I. szakasz, 6. §)

(Ford.: Hermann István)


Das Schöne ist das, was ohne Begriffe, als Objekt eines allgemeinen Wohlgefallens vorgestellt wird.
(I. Abschnitt, I. Buch, 6. §)