A szellem fenomenológiája (1807)
Phänomenologie des Geistes (1807)
Mert a dolog nem merül ki céljában, hanem kivitelében; az eredmény sem a valóságos
egész, hanem az eredmény, elérésének folyamatával együtt; a cél önmagában az
élettelen általános, mint ahogy a tendencia a puszta törekvés, amely még nélkülözi
valóságát; a csupasz eredmény pedig a holttest, amely maga mögött hagyta a tendenciát.
(Ford.: Szemere Samu)
Denn die Sache ist nicht in ihrem Zwecke erschöpft, sondern in ihrer Ausführung, noch ist das Resultat das wirkliche Ganze, sondern es zusammen mit seinem Werden; der Zweck für sich ist das unlebendige Allgemeine, wie die Tendenz das blosse Treiben, das
seiner Wirklichkeit noch entbehrt und das nackte Resultat ist der Leichnam, der die Tendenz hinter sich gelassen.
Esztétikai előadások (1835-1838)
Vorlesungen über die Ästhetik (1835-1838)
A művészet arra hivatott, hogy az igazságot az érzéki művészeti alakulat formájában
fedje fel, a kibékített ellentétet ábrázolja, ekképpen végcélját önmagában, ebben az
ábrázolásban és felfedésben hordja.
(Bevezetés, III. 3.)
(Ford.: Tandori Dezső)
Hiergegen steht zu behaupten, dass die Kunst die Wahrheit in Form der sinnlichen Kunstgestaltung zu enthüllen, jenen versöhnten Gegensatz darzustellen berufen sei und somit ihren Endzweck in sich, in dieser Darstellung und Enthüllung selber habe.
(Vorrede, III. 3)
Előadások a világtörténet filozófiájából (1840) - Az ész a történelemben
Vorlesungen über die Philosophie der Weltgeschichte (1840) - Die Vernunft in der Geschichte
Mert azt mondjuk boldognak, aki harmóniában találja magát magával. A történelmet is szemlélhetjük a boldogság szempontjából; de a történelem nem a boldogság talaja. A boldogság korszakai üres lapok benne. Van ugyan kielégülés is a világtörténetben, de az nem az, amit boldogságnak nevezünk: mert az olyan célok kielégítése, amelyek jelentősek a világtörténetben, elvont akarással, energiával kell megrögzíteni. A világtörténeti egyének, aki ilyen célokat követnek, kielégültek ugyan, de nem akartak boldogok lenni.
(Bevezetés a világtörténet filozófiájába, II. 2. a)
(Ford.: Szemere Samu)
Denn glücklich nennt man den, der sich harmonisch mit sich findet. Man kann auch in der Betrachtung der Geschichte das Glück als Gesichtspunkt haben; aber die Geschichte ist nicht der Boden für das Glück. Die Zeiten des Glückes sind in ihr leere Blätter. Wohl ist in der Weltgeschichte auch Befriedigung; aber diese ist nicht das, was Glück genannt wird: denn es ist Befriedigung solcher Zwecke, die über den partikulären Interessen stehen. Zwecke, die in der Weltgeschichte Bedeutung haben, müssen durch abstraktes Wollen, mit Energie festgehalten werden. Die weltgeschichtlichen Individuen, die solche Zwecke verfolgt haben, haben wohl sich befriedigt, aber sie haben nicht glücklich sein wollen.
(Philosophie der Geschichte. Einleitung, II. 2. a)