A karthausi (1839-1841)
Regény az élet (...)
Szeressetek! e nagy világon csak egy van, mi valóban boldogít: szívetek; csak benne keressétek örömeiteket. (...)
Szeressetek! Ó, de ne csak egyesekért dobogjon ifjú szívetek; bármi kedves s boldogító a kör, melybe sorsotok helyeze, ne ez legyen határa szerelmeteknek, a világnak pogárivá születtetek, a nagy emberi családnak gyermekei vagytok; s kebletek nem emelkednék testvéreitekért?
(Negyedik rész, 50. fejezet)
A falu jegyzője (1845)
Nem mulatni, használni akartam (...)
(39. fejezet)
Te a magyarnak képe vagy, nagy rónaságunk! (...) s szívem mondja, közelg az idő, hol virulni fogsz. Virulni te, szép rónaságunk, s virulni a nép, mely egy ezred óta síkodat lakja. Boldog, ki e napot elérheti! Boldog, ki legalább azon öntudattal vigasztalhatja magát, hogy minden tehetségével e szebb idő előkészítésére dolgozott.
(39. fejezet)
Én is szeretném... (1846)
Én is szeretném nyájasabb dalokban
Üdvözleni a szép természetet,
(1. vsz. 1-2. sor)
S ilyen legyen dalom: egy villám fénye,
Egy könny, kimondva ezrek kínjait;
Kit nem hevít korának érzeménye,
Szakítsa ketté lantja húrjait.
(9. vsz.)
Magyarország 1514-ben (1847)
Az igazság diadalát nem vad erőszak fogja kivívni. A nép szabaddá nem válhatik, míg azt lelki sötétség fogja körül. (...) Isten képmására teremté az embert... hogyan legyen, hogy a világból, mely fölött az ember uralkodik, az isteni igazság örökre kizárva maradjon?
(33. fejezet)