Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805)


A méla Tempefői (1793)
Ne csudálkozzon tehát senki, hogy világ hallatára azt kiáltom: Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban!
(Tempefői, I.10.)
Az estve (1794)
A vadak, farkasok űlnek szenderegve,
Barlangjában belől bömböl a mord medve.
(1. vsz. 13-14.sor)


Mért vertél zárbékot tulajdon kezedre?
Tiéd volt ez a föld, tiéd vólt egészen,
Mellyből most a kevély s fösvény dézmát vészen.
Mért szabtál hát határt önfiaid között;
Ládd-é már egymástól mind megkülönbözött.
Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a mienk nevezet elűle.
(4. vsz. 1-8. sor)


Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,
Mellynek én örökös földesura lettem,
Mihelyt teáltalad embernek születtem.
(6.vsz.)
Konstancinápoly (1794)
Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!

(49-50. sor)

A szeretet lelke a földet bételi,

(105-106.sor)
Magyar! Hajnal hasad! (1795)
Vége van már, vége a hajdani gyásznak,

Mellyeket a fényes világosság elött

(1. vsz. 5-10. sor)

Ezt minap egy jámbor magyar énekelte,

Ne is félj, óh magyar, talám akkorára

S aki mérget forral hazádnak ellene,

(2. vsz.)
A bóldogság (1797)

Gyönyörűt, becsest ki látott?
S ki bóldogabb Vitéznél?
(2. vsz.)
Az esküvés (1797)
Esküszöm, szép Lilla! hidd el,
Hogy miolta kellemiddel

Már azólta semmi szűznek,
Semmi nyílnak, semmi tűznek

(1. vsz.)
A fekete pecsét (1797)
Gyász pecsétje kedvesemnek!

Mit jelentesz bús fejemnek?

(1. vsz.)
Újesztendei gondolatok (1798)

EGY NAP XXIV ÓRA: ENNYIT ÉRE.
(20. vsz. 3-4. sor)
Keserédes (1798)

De tüske szúrdal ágán.
Ha mézet ád is a méh,
Fúlánkja néha megcsíp.
A bor betőlt örömmel
S mámort okoz gyakorta.


De mennyi - ah, de mennyi
Kín is gyötör miattad!
Még egyszer Lillához (1798)
Én szenvedek, s pedig miattad,
Miólta szívem elragadtad,

El-elhalok, mihelyt te jutsz eszembe,
S így kell talán e gyötrelembe

(1. vsz.)
A Magánossághoz (1798)
Áldott Magánosság, jövel! ragadj el

(1. vsz.)

A lenge hold halkal világosítja

(3. vsz. 1-4.sor)


(7. vsz. 5-8. sor)


(9. vsz. 6-8. sor)
Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon (1798)
Az én szerzeményemnek interesszéje áll a nemzeti luxusnak és elkorcsosodásnak kigúnyolásában s ifjainknak és leányainknak csintalan, sőt sokszor pajzán múlatságaiknak megbűntetésében.
(Előbeszéd)

A vénség béverte púderral hajait,
Kitördelte kettőn kívűl a fogait:
Úgyhogy, ha bélottyant ajakit kifejti,
A hamut mamu-nak, a szöszt pösz-nek ejti.
(Első könyv)

"Uraim! az urak magyarnak tartanák
Magokat: de ki tót, ki német, ki hanák.
Mért nem táncol magyart az ánglus, francia?
Csak a magyarnak kell más nemzet módja?
Így vesztjük hazánkat a magunk kárával,
Külső tánccal, nyelvvel, szokással, ruhával.
(Második könyv)
Jövendölés az első oskoláról a Somogyban (1799)
Hát csak sertést nevelt-é
Itt a makk s haraszt?
Hát csak kanásznak termett
A somogysági paraszt?
(1. vsz. 5-8. sor)
Az estvéhez (1800)
Csendes este! légy tanúja,

Szívemet mint vérzi búja

(1. vsz. 1-4. sor)
Dr, Főldiről egy töredék (1801)
"Látod-e, melly kicsiny itt a föld, félrésze vizekkel
Béfoglalva setét zőldes, félrésze világos,
S mint félérésű citrom hintálva tulajdon
Terhe nyomásától, lóg a nagy semminek ágán.
(25-28. sor)
Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz (1802)

Csikóbőrös kulacsocskám!
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.
(1.vsz.)


Elvisz a Szent Mihály lova,
Szerelmed megemészt végre,
És te maradsz özvegységre.


Lakjuk el előre a tort;
Ami menne más kutyába,
Jobb, megy a magunk torkába.
(15-16. vsz.)
Szegény Zsuzsi, a táborozáskor (1802)

Viola-szín pecsét alatt,
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.
(1. vsz)


Mikor búcsút veve tőlem:
"Isten hozzád!" többet nem szólt,
Nyakamba borúlt s megcsókolt.
(6. vsz.)
Jegyzések és értekezések az Anákreoni dalokra (1803)
Éljünk vidámon és minél kevesebb gonddal, mert egyszer meghalunk; ez a régi lyricusok philosophiája; ha pedig élnünk és örűlnünk kell, hagyjunk élni és örűlni másokat is, ez az egész emberiség philosophiája.
(Anákreoni dalok)
A rózsabimbóhoz (1803)
Nyílj ki, nyájasan mosolygó

Nyílj ki; a bokorba bolygó


Nyílj ki, gyenge kerti zsenge:

Szűz nyakadba Flóra gyenge,

(1-2. vsz.)
Tartózkodó kérelem (1803)
A hatalmas szerelemnek

Te lehetsz írja sebemnek,


Szemeid szép ragyogása

Ajakid harmatozása


Teljesítsd angyali szókkal,

Ezer ambrózia csókkal

A tihanyi Ekhóhoz (1803)
Óh, Tihannak rijjadó leánya!

Ím, kit a sors eddig annyit hánya,

Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztult reményén

(1. vsz.)

Akik hajdan jó barátim voltak

Űldözőim pártjához hajoltak:

Amidőn már ők is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,


Nincsen aki lelkem vígasztalja,

Vállat rándít, aki sorsom hallja;

Nincsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe

(4-5. vsz.)
A Reményhez (1803)








Síma száddal mit kecsegtetsz?

Kétes kedvet mért csepegtetsz














Gondolatim minden reggel,

Repkedtek a friss meleggel














Óh! csak Lillát hagytad volna

Most panaszra nem hajolna














Nékem már a rét hímetlen,

A zengő liget kietlen,