A méla Tempefői (1793)
Ne csudálkozzon tehát senki, hogy világ hallatára azt kiáltom: Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban!
(Tempefői, I.10.)
Az estve (1794)
A vadak, farkasok űlnek szenderegve,
Barlangjában belől bömböl a mord medve.
(1. vsz. 13-14.sor)
Bódult emberi nem, hát szabad létedre
Mért vertél zárbékot tulajdon kezedre?
Tiéd volt ez a föld, tiéd vólt egészen,
Mellyből most a kevély s fösvény dézmát vészen.
Mért szabtál hát határt önfiaid között;
Ládd-é már egymástól mind megkülönbözött.
Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a mienk nevezet elűle.
(4. vsz. 1-8. sor)
Óh, áldott természet! óh, csak te vagy nékem
Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,
Mellynek én örökös földesura lettem,
Mihelyt teáltalad embernek születtem.
(6.vsz.)
Konstancinápoly (1794)
Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!
Meddig lesz körmöd közt a Mindenhatóság?
(49-50. sor)
A szeretet lelke a földet bételi,
S az ember az embert ismét megöleli.
(105-106.sor)
Magyar! Hajnal hasad! (1795)
Vége van már, vége a hajdani gyásznak,
Lehasadoztak már a fekete vásznak,
Mellyeket a fényes világosság elött
A hajdani idők mostohás keze szőtt.
(1. vsz. 5-10. sor)
Ezt minap egy jámbor magyar énekelte,
S benne a huszadik századot képzelte.
Ne is félj, óh magyar, talám akkorára
Bóldogabb nap jön fel reád valahára:
S aki mérget forral hazádnak ellene,
Megveri a magyar seregek istene.
(2. vsz.)
A bóldogság (1797)
Egy öszvességgel illy sok
Gyönyörűt, becsest ki látott?
S ki bóldogabb Vitéznél?
(2. vsz.)
Az esküvés (1797)
Esküszöm, szép Lilla! hidd el,
Hogy miolta kellemiddel
Már azólta semmi szűznek,
Semmi nyílnak, semmi tűznek
(1. vsz.)
A fekete pecsét (1797)
Gyász pecsétje kedvesemnek!
Fejtsd ki végre, mit hozál?
Mit jelentesz bús fejemnek?
Élet-é ez, vagy halál?
Óh egek,
Rettegek!
(1. vsz.)
Újesztendei gondolatok (1798)
EGY NAP XXIV ÓRA: ENNYIT ÉRE.
(20. vsz. 3-4. sor)
Keserédes (1798)
De tüske szúrdal ágán.
Ha mézet ád is a méh,
Fúlánkja néha megcsíp.
A bor betőlt örömmel
S mámort okoz gyakorta.
Szép vagy te, Lilla, s édes, -
De mennyi - ah, de mennyi
Kín is gyötör miattad!
Még egyszer Lillához (1798)
Én szenvedek, s pedig miattad,
Miólta szívem elragadtad,
El-elhalok, mihelyt te jutsz eszembe,
S így kell talán e gyötrelembe
(1. vsz.)
A Magánossághoz (1798)
Áldott Magánosság, jövel! ragadj el
Álmodba most is engemet;
Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,
Ringasd ölembe lelkemet!
Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam,
Hogy itt Kisasszondon reád találtam,
E helybe andalogni jó,
E hely poétának való.
(1. vsz.)
A lenge hold halkal világosítja
A szőke bikkfák oldalát,
Estvéli hűs álommal elborítja
A csendes éjnek angyalát.
(3. vsz. 1-4.sor)
Tebenned úgy csap a poéta széjjel,
Mint a sebes villám setétes éjjel;
Midőn teremt új dolgokat
S a semmiből világokat.
(7. vsz. 5-8. sor)
Mint éji harmat, napjaink lehúllnak,
Tisztán, magába, csendesen:
Élünk, kimúlunk édesen.
(9. vsz. 6-8. sor)
Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon (1798)
Az én szerzeményemnek interesszéje áll a nemzeti luxusnak és elkorcsosodásnak kigúnyolásában s ifjainknak és leányainknak csintalan, sőt sokszor pajzán múlatságaiknak megbűntetésében.
(Előbeszéd)
A vénség béverte púderral hajait,
Kitördelte kettőn kívűl a fogait:
Úgyhogy, ha bélottyant ajakit kifejti,
A hamut mamu-nak, a szöszt pösz-nek ejti.
(Első könyv)
"Uraim! az urak magyarnak tartanák
Magokat: de ki tót, ki német, ki hanák.
Mért nem táncol magyart az ánglus, francia?
Csak a magyarnak kell más nemzet módja?
Így vesztjük hazánkat a magunk kárával,
Külső tánccal, nyelvvel, szokással, ruhával.
(Második könyv)
Jövendölés az első oskoláról a Somogyban (1799)
Hát csak sertést nevelt-é
Itt a makk s haraszt?
Hát csak kanásznak termett
A somogysági paraszt?
(1. vsz. 5-8. sor)
Az estvéhez (1800)
Csendes este! légy tanúja,
Szívemet mint vérzi búja
(1. vsz. 1-4. sor)
Dr, Főldiről egy töredék (1801)
"Látod-e, melly kicsiny itt a föld, félrésze vizekkel
Béfoglalva setét zőldes, félrésze világos,
S mint félérésű citrom hintálva tulajdon
Terhe nyomásától, lóg a nagy semminek ágán.
(25-28. sor)
Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz (1802)
Drága kincsem, galambocskám,
Csikóbőrös kulacsocskám!
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.
(1.vsz.)
Elvisz a Szent Mihály lova,
Szerelmed megemészt végre,
És te maradsz özvegységre.
Keserves sors! adjatok bort!
Lakjuk el előre a tort;
Ami menne más kutyába,
Jobb, megy a magunk torkába.
(15-16. vsz.)
Szegény Zsuzsi, a táborozáskor (1802)
Viola-szín pecsét alatt,
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.
(1. vsz)
A lelkem is sírt belőlem,
Mikor búcsút veve tőlem:
"Isten hozzád!" többet nem szólt,
Nyakamba borúlt s megcsókolt.
(6. vsz.)
Jegyzések és értekezések az Anákreoni dalokra (1803)
Éljünk vidámon és minél kevesebb gonddal, mert egyszer meghalunk; ez a régi lyricusok philosophiája; ha pedig élnünk és örűlnünk kell, hagyjunk élni és örűlni másokat is, ez az egész emberiség philosophiája.
(Anákreoni dalok)
A rózsabimbóhoz (1803)
Nyílj ki, nyájasan mosolygó
Rózsabimbó! nyílj ki már,
Nyílj ki; a bokorba bolygó
Gyenge szellők csókja vár.
Nyílj ki, gyenge kerti zsenge:
Szűz nyakadba Flóra gyenge,
(1-2. vsz.)
Tartózkodó kérelem (1803)
A hatalmas szerelemnek
Te lehetsz írja sebemnek,
Szemeid szép ragyogása
Ajakid harmatozása
Teljesítsd angyali szókkal,
Ezer ambrózia csókkal
A tihanyi Ekhóhoz (1803)
Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztult reményén
Egy magános árva szív.
Egy magános árva szív.
(1. vsz.)
Akik hajdan jó barátim voltak
Űldözőim pártjához hajoltak:
Amidőn már ők is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
Bár hozzájuk hív valék.
Bár hozzájuk hív valék.
Nincsen aki lelkem vígasztalja,
Vállat rándít, aki sorsom hallja;
Nincsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
Szívem bús panasszait.
Szívem bús panasszait.
(4-5. vsz.)
A Reményhez (1803)
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Gondolatim minden reggel,
Repkedtek a friss meleggel
Óh! csak Lillát hagytad volna
Most panaszra nem hajolna
Nékem már a rét hímetlen,
A zengő liget kietlen,
Kedv! Remények! Lillák! -