A szentimentalizmus (az érzékenység művészete) irodalmi irányzat és stílus, érzelmi lázadást fejez ki a feudalizmus embertelen erkölcsei ellen, az egyéniség boldogulását gátló merev hierarchiával szemben. Időszaka kb. 1750—1830 közé esik.
Filozófiai hátterében a szenzualizmus áll: ezen ismeretelméleti irányzat szerint a világ megismerése kizárólag az érzékek és érzetek útján lehetséges (ld. pl.: Locke és Hume elméletei).
A szentimentalizmus célja a szubjektivitás felszabadítása, a lelki történések és lélekállapotok szabad kifejezése. Témája gyakran a magány, a személyes hangulat és a bonyolult érzelemvilág. A szentimentális alkotás az egyedi, megismételhetetlen jelenségek iránt érdeklődik. A hangnemek keverednek benne, de az uralkodó jelenség a melankólia, az enervált fásultság, valamint az irónia.
A szentimentális irodalomban általános jelenség a szubjektivitás. Az uralkodó műnem a líra, de más műfajokat is jellemez a lirizálódás. Kiváló keretként szolgált az érzelmesség számára a klasszicizmustól átvett pásztori költészet. A műfajok: az elégia, az érzelmes dal, a leíró költemény ("pictura"), a ballada (most lesznek népszerűek a népballadák), a levél- és naplóregény, a középfajú dráma és az érzelmes tragédia ("melodráma"). A sírköltészet vagy temetői költészet divatját teremti meg a XVIII. századi preromantikus angol költő, Edward Young a Panaszok, avagy Éjszakai gondolatok életről, halálról és halhatatlanságról c. kötetével (The Complaint, or Night Thoughts on Life, Death and Immortality, 1742—1745).
A szentimentalizmus a klasszicizmussal szemben, annak ellenhatásaként lép fel, és utat nyit a romantika felé. Szokásos "preromantikának" is nevezni.
A német irodalom sajátos jelensége a "Sturm und Drang" irányzat ('vihar és előretörés'): fiatal írók forradalmi mozgalma a szenvedélyek, a tehetség, a természetesség vagy a nemzeti értékek kifejezésére; érzelmi lázadás a feudalizmus és az abszolutizmus ellen. A mozgalom a nevét egy korabeli német dráma találó címéről kapta Friedrich Maximilian Klinger 1776-ban íródott művéről.
Lessing (Gotthold Ephraim, 1729—1781) író, költő, drámaszerző, kritikus, esztéta, filozófus. A klasszicista racionalizmustól indul, majd a szentimentalizmus programját is meghirdeti. Drámáiban a lelki történések dominálnak, ő alakítja ki a "polgári szomorújáték" műfaját. Fő darabjai: a Barnhelmi Minna (Minna von Barnhelm, 1767), az Emilia Galotti (1772) és a Bölcs Náthán (Nathan der Weise, 1779). Drámaelméletében a lelki motiváció szükségességét hangsúlyozta.
Goethe szentimentális regénye, Az ifjú Werther szenvedései (Die Leiden des jungen Werther, 1774) Európa-szerte érzelmi viharokat kavar.
Schiller drámái erős érzelmi töltésűek, befejezésükben a tragikum vagy a tragikus irónia uralkodik. A naiv és szentimentális költészetről írott tanulmányában (Über naive und sentimentalische Dichtung, 1796) a modern művészet alapvető sajátosságának jelöli meg a hanyatlásélményt, a melankóliát, szemben a klasszikus művekben közvetlenül kifejeződő harmóniával és derűvel.
Hölderlin költői világát mélyen áthatotta az eszményi, plátói szerelem (életélménye volt a Susette Borkenstein iránt érzett lelki rajongás). A Hyperión vagy a görögországi remete (Hyperion oder der Eremit in Griechenland, 1797—1799) c. műve a szentimentális levélregény formájában íródott belső monológ. Az élet fele c. verse (Hälfte de Lebens, 1802) a meghasonlás lélekállapotát festi le.
Az angol irodalomban a polgári puritanizmus talált rá a szentimentalizmusra mint az életérzését kifejező tökéletes formára. Richardson (Samuel, 1689—1761) író Pamela avagy az erény diadala c. alkotása (Pamela or Virtue Rewarded, 1740) a szentimentális levélregény archetípusa, ugyanakkor a realista regény felé is utat tör. A befejezése "happy end" jellegű, és a polgárerény győzelmét hirdeti. Sterne (Lawrence, 1713—1768) ír származású angol írót a szentimentalizmus kiteljesítőjeként tisztelik. Művei: Tristram Shandy úr élete és gondolatai (The Life and Opinions of T. S., 1767), valamint Érzelmes utazás Francia- és Olaszországban (The Sentimental Journey Through France and Italy of Yorick, 1768). Az ő műveiben jelentkezik először — háttérbe szorítva a cselekményt — a tudatfolyam-technika, amely a XX. század első évtizedeiben a nagyepika forradalmi újítása lesz.
A francia szentimentalizmus radikális jellegű.
Rousseau (Jean-Jacques, 1712—1778) francia-svájci író, filozófus, a felvilágosodás egyik vezéregyénisége. Programja: a civilizáció végzetes irányban fejlődött, vissza kell térnünk a természet törvényeihez. Legjelentősebb szépirodalmi műve egy szentimentális regény Júlia vagy Új Héloïse címmel (La Nouvelle Héloïse, 1761), a középkorból közismert szerelmi történet parafrázisa (Abélard és Júlia tragédiájának modern feldolgozása). Élete végén az utókornak elemzi életútját, majd tárja ki személyes vívódásait a Vallomások (Les Confessions, 1789) c. könyvében — ill. ennek két folytatásában — önmagát "a természet teljes igazságában" mutatja be. (Hatása pl. Kármán Józsefre és Eötvös Józsefre nagy erejű.)
A preromantika különös és nagy hatású jelensége volt a Macpherson (James, 1736—1796) skót származású angol költő által elindított "ossziánizmus". 1760-ban tette közzé "a skót Felföldön gyűjtött ősi költészet töredékeit, gael nyelvből fordítva" (Fragments os Ancient Poetry Collected in the Highlands of Scotland and Translated from the Gaelic or Erse Language). E kiadványról, valamint hasonló jellegű folytatásairól hamar kiderült, hogy nem fordítások, hanem a költő saját kitűnő stílusérzékkel létrehozott művei, de a zseniális hamisítványok Európa-szerte utat nyitottak a középkori kultúrák, az őstörténet, a népiesség és a romantika számára.
A szentimentális nyelvet árnyalt érzelemkifejezés jellemzi. Stílusa sejtelmes, finom. A képek a természet, az érzelem és a test jelentésszintjeit kötik össze. Gyakoriak a természeti képek, a megszemélyesítések. A szöveg egészét hullámzó indulat, nyitott szerkezet jellemzi. Az alakzatok közül gyakori a felsorolás, a részletezés. Nem ritka a mitológia jelentkezése. A mondatfajták közül a kérdés, a felkiáltás és a megszólítás jellemző. A versszöveg dallamos, a hangnemet a melankólia uralja.
A szentimentális stílus gyakran jelentkezik együtt a klasszicizmussal, a rokokóval és a népiességgel.