A "beat" az 1950-es években kialakuló nyugati mozgalom. A szegények, a társadalom perifériáján élők lázadó kultúrája. Az USA-ban alakul ki, de Nyugat-Európában lesz erős, és világszerte megjelennek helyi változatai.
A beat-nemzedék életérzését az irodalom és a film is tükrözi, de a leghatásosabban és a legnagyobb tömegekhez szólóan a modern könnyűzene szolgál közegként.
A beat-kultúra alapmagatartása a lázadás mellett az antikomformizmus. Jellemző megnyilvánulás a politikai és társadalmi kötelezettségek elutasítása, bár az antikapitalista megmozdulásokat és forradalmakat ezek a fiatalok lelkesen köszöntik. Világlátásukban Nietzsche, az egzisztencializmus és a marxizmus is helyet kap, a keleti vallások közül főképp a Zen-buddhizmus.
A beat-nemzedék tagjainak szépirodalmi kifejezésformája a szabad vers, az élőbeszédhez hasonló "nyílt vers" ("projektív vers"). A beatzene a mozgalom leggazdagabb hajtásaként 1960 táján született, az egyes területek folklórjával is kapcsolatot ápolt ("folk-beat"), illetve olykor politikai állásfoglalást fejezett ki ("pol-beat"). A beat- irodalom és még inkább a -zene jellegzetes rendezvénye a popfesztivál, szélsőséges megnyilvánulása a "happening". A beat-kultúrával érintkezik a jazz néhány válfaja is.
A beat-nemzedék világképét és életformáját a szépirodalom egyes képviselői jelentős alkotásokban (pl. regényekben, drámákban) ábrázolják. A második világháború utáni fiatalság távlattalanságát először egy film (Rebel without a Cause, Lázadás ok nélkül, 1955,) fejezte ki, a főszereplőt James Dean alakította, a rendező Nicholas Ray volt.
Kerouac (Jack, 1922—1969) amerikai regényíró lett a hagyományos életforma elleni lázadók vezéralakja. Az Úton c. regénye (On the Road, 1955) a háború utáni nemzedék életérzésének, céltalanságának és kilátástalanságának kifejezője.
Ginsberg (Allen, 1926—1997) amerikai költő is a nemzedék központi alakja volt. Az Üvöltés c. programverse (Howl, 1955, megj. 1957) a beat-nemzedék első nagy irodalmi sikere. Stílusának jellemzői: szabad vers, élőbeszéd jelleg és merész képek.
Mailer (Norman, 1923—) amerikai regényíró, kiemelkedő sikere a háború gépezetét megdöbbentő erővel ábrázoló Meztelenek és holtak c. regény (The Naked and the Dead, 1948). A fehér néger c. esszéjében (The White Negro, 1959) a beatnemzedék lázadó magatartásának ideológiai alapját fogalmazta meg.
Ferlinghetti (Lawrence, 1919—) amerikai költő, San Franciscóban 1951-ben könyvkiadót alapított, ez idővel a beat-irodalomnak bázisa lett. Ferlinghetti jellegzetes szövegformája a szabad vers. Stílusa igen vegyes elemekből áll össze: líraiságból, trágár kifejezésekből, sziporkázó iróniából és abszurd ötletekből. A "kísérleti színház" részére happening-forgatókönyveket is készített.
Updike (1932—) amerikai elbeszélő, lírikus és festő. Intellektuális szemlélettel ábrázol, hangja finoman ironikus. Témája: a család, a magánélet és a boldogságkeresés. Fő művei: Nyúlcipő (Rabbit Run, 1960), A kentaur (The Centaur, 1962) és A farm (On the Farm, 1965).
Corso (Gregory, 1930—) olasz származású amerikai költő, műveiben anarchizmus és háborúellenesség kap hangot.
Salinger (Jerome David, 1919—) a saját útját járó amerikai elbeszélő. Világsikere a kamaszkor válságait eredeti formában megragadó A zabhegyező c. kisregénye (The Catcher in the Rye, 1951), amely a beat-irodalom közvetlen előzményének tekinthető.
Delaney (Shelagh, 1938—) írónő sikerdarabja az Egy csepp méz (A taste of Honey, 1958), filmváltozatának rendezője 1961-ben Richardson (Tony, 1928—) volt, főszereplője Rita Tushingham.
Az amerikai beat-nemzedék társaként Európában az angliai "dühöngő ifjúság" ("angry young men") generációja emelkedik ki. Az angol fiatalok a hagyományos konzervativizmus és egyúttal a kommersz kultúra ellen léptek fel.
Osborne (John, 1930—) az új generáció ("new wave") vezéralakja. A hangütést a Nézz vissza haraggal c. drámája adta meg (Look Back in Anger, 1956), az ebből készített film a Dühöngő ifjúság volt (1959), rendezője Richardson, főszerepét Richard Burton játszotta.
Braine (John, 1922—) angol regényíró, jelentékeny alkotása a Hely a tetőn c. regénye (Room at the Top, 1957).
Pinter (Harold, 1930—) angol drámaíró, az abszurd komédia művelője. Témája a szorongás, a rettegés, a világ kiismerhetetlensége, az intellektualitás térvesztése.
Wesker (Arnold, 1932—) a munkásélet hatásos ábrázolója.
Sillitoe (Alan, 1928—) is a lázadó, helyét kereső fiatalok ábrázolásával vívta ki rangját. Kiemelkedő műve A hosszútávfutó magányossága (The Loneliness of the Long-Distance Runner, 1959), ebből is Richardson készített filmet (1962).
A generációhoz később csatlakozott Stoppard (Tom, 1937—), bohózatok és abszurd drámák szerzője. Kiemelkedő alkotása: Rosencrantz és Guildenstern halott (Rosencrantz and Guildenstern Are Dead, 1967).
A brit "új hullám" ellenzéki filmesek és kritikusok mozgalma volt, vezéralakjai Tony Richardson és Lindsay Anderson. Dokumentumfilmek a fiatalságról és a munkásosztály életéről. Játékfilmekhez Osborne, Braine és Sillitoe regényeit használták fel.
A beat-nemzedék alkotásaival kb. egy időben születnek az abszurd dráma nagy művei, pl. Beckett (Samuel, 1906—1989) és Mrozek (1930—) színművei. A két irányzat között átfedések találhatók.
Magyarországon a beat-kultúrának a magas irodalomban nincsenek számottevő megnyilvánulásai. A popzenében viszont igen; pl. a Hobo Blues Band közvetlen kapcsolatot talált Ginsberggel. A beatzene jelentős dalszövegírói Bródy János és Adamis Anna.