A barokk bázisa Magyarországon a nemesség, a megújult rendi társadalom. A megkésett polgárosodás és a városiasodás is megrekedt a XVII. században. A magyar barokk e század kezdetén születik meg. Periódusai:
a/ a barokk kezdetei (kb. 1600—1640 között);
b/ a hősi barokk (kb. 1640—1690);
c/ a kiteljesedés,a "misztikus barokk" (1690—1740);
d/ a késő barokk: a rokokó (1740—1770).
A magyar barokk irodalom első nagy képviselője Pázmány Péter, legnagyobbja Zrínyi Miklós, a legolvasottabb szerzője a korban pedig Gyöngyösi István. A népies barokkban, pl. a kuruc kor verseiben stíluskeveredés jön létre.
A magyarországi barokk irodalom az egyházi keretek között születik meg, jellegzetes terepe a hitvita. Fő szövegtípusai: a prédikáció és a vitairat. Emellett megjelenik az egész barokk legjellegzetesebb jelensége, az ájtatossági irodalom. A barokk szépprózában vallásos olvasmányok, valamint mélyen személyes tartalmú művek születnek (a XVIII. századra kifejlődő memoárirodalom előzményeként). A költészetben az anyanyelvű katolikus egyházi énekek jelennek meg (a protestáns énekirodalommal kapcsolatot tartva), gyűjteményeik az énekeskönyvek — kéziratos vagy nyomtatott könyvekben.
Pázmány Péter (1570—1637) hittérítő, egyházszervező és író, a magyar próza első nagy mestere; a magyarországi ellenreformáció legnagyobb alakja, a katolikus restauráció vezére. Vitairatot készít a protestáns Magyari István ellen (Felelet az Magyari István sárvári prédikátornak az ország romlása okairul írt könyvére, 1603) és Alvinczi Péterrel (Öt szép levél, 1609). Az Isteni igazságra vezérlő Kalauz (1613) c. műve hitvédelmi enciklopédia, az első magyar nyelvű katolikus hittudományi rendszerezés. 1635-ben egyetemet alapít Nagyszombaton (a mai fővárosi tudományegyetem ősét), 1636-ban kiadja prédikációinak gyűjteményét.
A hősi barokk részint a reneszánsz, részint a protestáns irodalmi hagyományok talaján alakult ki.
Zrínyi Miklós (1620—1664) költő, hadvezér és államférfi, a XVII. századi magyar függetlenségi küzdelmek vezéralakja. Főműve a Szigeti veszedelem (1646), 1825-ig az első számú nemzeti eposzunk. Ebben az antik hősköltemények, főként az Aeneis formájához igazodva, de barokk stílusban állít emléket dédapjának, aki a hazáért, sőt a kereszténységért halt mártírhalált 1566-ban. Legjelentősebb szépirodalmi műveit egyetlen kötetbe szerkesztve adta ki, a címlapon "az adriai tenger szirénje" kifejezéssel önmagára utalva.
A magyar kulturális élet a XVII. század közepén új színekkel gazdagodik. A fő- és középnemesi udvarokban familiárisok (írástudók, alkalmi vers- és drámaszerzők) és házi tanító-gyóntató papok tevékenykednek. Némely főúr maga is írogat. Divatos műfaj a levél, az eposz, a politikai értekezés és a memoár. A kegyességi irodalom középpontjában a Mária-kultusz áll. A hitvitákat a Felvidéken a Rákóczi-család katolikus hitre térése élénkíti meg. A protestantizmus bástyái a jelentős keleti, észak-keleti iskolák, főiskolák (a legtöbbjük gazdag könyvtárral): a református Sárospatak, Debrecen, Nagyvárad és több erdélyi város. Az evangélikus bázishelyek: Eperjes és Nagyszeben. Az ország közepe, nyugati és déli része már zömmel katolikus vallású.
A kor főúri szerzői még: a korábbi kiemelkedő költővel rokon Balassa Bálint gróf (1626—1684), a műpártoló herceg Esterházy Pál (1635—1712), aki egyházzenei kiadványt készített Harmonia caelestis címmel ('mennyei harmónia', 1711) és a látomásos verseivel sikeres Koháry István (1649—1731).
Gyöngyösi István (1629—1704) a barokk kor rendkívül népszerű elbeszélő költője. Pályáját familiárisként kezdte, utoljára a költő-főnemes Koháry Istvánt szolgálta, majd a gömöri alispánságig emelkedett. Legismertebb műve a Márssal társalkodó murányi Venus, egy kalandos és szerelmes történet verses elbeszélése. Stílusa gördülékeny, verstechnikája fejlett; Gyöngyösi István tette népszerűvé az elbeszélő költészetünkben a felező 12-es sortípust. Barokkosan szerkeszt: elmélkedő kitérőkkel, színes leírásokkal, gyakori nézőpont- és ritmusváltással. A játékos öncélúság is köti a barokk stílushoz.
A XVII. században — a barokk egyetemessége, harmóniaigénye jegyében — nálunk is meghonosodnak a modern nyugati eszmeáramlatok: az enciklopédizmus, a karteziánizmus, a puritanizmus, a coccejanizmus, a pietizmus és a janzenizmus. Ezek képviselői között kivételesen nagy formátumú személyiségek is vannak.
Apáczai Csere János (1625—1659) a magyar kultúra kiemelkedő alakja. Filozófiai és pedagógiai író, a Magyar Encyclopaedia (1653) szerzője, Descartes követője, a felvilágosodás magyar előfutára. Tudatosan törekedett a magyar szókincs bővítésére, főképp a szaknyelvek kialakítására. A hollandiai Utrechtben jutott pályája csúcsára, de elsődleges törekvése a magyar kultúra felvirágoztatása volt; az erdélyi fejedelemtől egy egyetem felállítását kérelmezte. A felesége a holland Aletta van der Maet volt. (Áprily Lajos a Tavasz a házsongárdi temetőben című versében emlékezik meg róluk 1926-ban.)
Tótfalusi Kis Miklós (1650—1702) nyomdász, európai hírű betűmetsző. Amszterdamban csinál karriert, kiadja a Károli-Bibliát is, majd Kolozsvárott vezet nyomdát. Személyes küzdelmeiről írta a Maga személyének, életének és különös cselekedeteinek MENTSÉGE, melyet az irégyek ellen, kik a közönséges jónak ezaránt meggátolói, írni kénszeríttetett c. apológiát (1684).
Pápai Páriz Ferenc (1649—1716) latin-magyar szótárat készített, melyet évszázadokon át használtak (1708). Ennek előszavában áttekinti a magyar kultúra helyzetét,elsőként javasolja egy magyar tudós társaság felállítását.
Az erdélyi protestáns Felvinczi György (1650—1714) a Comico-Tragoedia c. népszerű darab szerzője.
Petrőczi Kata Szidónia (1662—1708) az első jelentős magyar költőnő.
A barokk kiteljesedésének időszaka Magyarországon 1690—1740 közé esik. Az irodalom egészében véve személyes, misztikus és ezoterikus lesz. A barokk a társadalom valamennyi jelentős rétegében megjelenik: a főnemesi és egyházi-vallásos barokk mellett a köznemesi, a népi és a polgári változatok is megszületnek, ill. megerősödnek.
Jellegzetes műfajok ekkor: az önéletírás, az emlékirat és a napló.
Bethlen Miklós (1642—1716) államférfi (erdélyi kancellár), a magyar próza kiemelkedő művelője, kulturális életünk több mozzanatának tanúja. Fiatalon Apáczai Csere János tanítványa volt, Zrínyi Miklós halálakor annak vendége volt. Függetlenségi törekvéseiért Bécs börtönbe záratja, itt készíti az Önéletírását (1708—1710), a vallomás-irodalom hagyományaihoz is alkalmazkodva.
Árva Bethlen Kata (1700—1759) írónő és mecénás. Főműve a Gróf bethleni Bethlen Kata életének Maga által való rövid le-írása (megjelenés: 1762), a magyar barokk memoár-irodalom és egyben a kegyességi irodalom utolsó darabja. Az udvari papja volt — úrnője anyagi támogatását is élvezve — Bod Péter, a magyar irodalomtörténet-írás atyja.
E korszakban Erdélyről jelentős alkotások születnek, az éledő nemzettudat jegyében. Cserei Mihály (1667—1756) magyar nyelvű História c. könyve az emlékirat és a történetírás határán születik, az erdélyi nemesi világról. Apor Péter (1676—1752) moralizáló leírása a Metamorphosis Transylvaniae (1736).
II. Rákóczi Ferenc (1676—1735) fejedelemnek — politikai és történelmi főszerepe mellett — az irodalmi jelentősége is kivételes. Az irodalmat és a könyvkiadást hathatósan támogatta, továbbá kiadta a Mercurius Hungaricus (majd Mercurius Veridicus) címmel az első magyar — latin nyelvű — újságot, a külföld tájékoztatására. Az emigrációban francia címmel, latinul írta vallomásszerű önéletrajzát Emlékiratok címmel (Mémoires, 1716—1717). A Vallomások (Confessiones) című, szintén latin nyelvű összeállítását Törökországban is írja, benne életútját és személyes döntéseit boncolgatja. A közvélemény neki tulajdonította a Rákóczi Ferenc buzgó éneke c. verset (1703), sőt a Rákóczi-nótát is. A fejedelem kancelláriájának vezetője volt Ráday Pál (1677—1733), aki Rákóczi "Recrudescunt" kezdetű híres kiáltványát fogalmazta (latinul, 1704-ben). Rákóczi kamarása volt Mikes Kelemen.
Mikes Kelemen (1690—1761) a magyar széppróza kiemelkedő művelője. A Törökországi levelek (1717—1758, megjelenés és cím 1794 Kultsár István révén) műfaja francia divatot követ, de megszólal benne az erdélyi barokk kultúra, a székely hagyományok és világlátás is. Stílusa és a levelek műfajisága egyaránt kivételesen változatos. A mű egyszersmind személyes és kordokumentum is.
A szatmári béke (1717) több ponton megosztja a magyar kultúrát. A nemesség egy része nemzeti érdekként őrzi kiváltságait, ennek következtében kívül marad a Habsburg hatalom által vezérelt modernizáción. Erősödik a konzervativizmus, a provincializmus. Mások — főleg Nyugat-Magyarországon, pl. Fertődön az Esterházyak — részt vettek a gazdasági fellendülésben, átvették a nyugati életmódot és szellemiséget. A bécsi királyi udvar mint a magyar kulturális élet központja vegyes szerepet töltött be. Közvetítette a nyugati (főleg francia) hatásokat, de a nemzeti törekvéseket felemás módon támogatta. Főnemességünk nagy része nem tudott magyarul, szellemében is idegen volt. A közép- és köznemesség számos tagja azonban már a XVIII. század közepén aktívan részt vállalt a nemzeti kultúra felemelésében. A nemesség legalsó rétegéhez csatlakoztak a korábbi protestáns prédikátorok (tevékenységüket a katolikus restauráció egyre erősebben korlátozta), a városi patríciusok és a leszerelő végvári vitézek is.
A köznemesi irodalom jelenségei: az önállósulás, leválás a főúri műveltségről, a nemesi öntudat jelentkezése, a régi dicsőség— sivár jelen ellentét és a hőskultusz (Zrínyi Miklós, Attila, Árpád, Mátyás, Bocskai és Bethlen Gábor magas fokú tisztelete, idővel Rákóczié is). Irodalmi formáik: a röpirat, a szatíra, a gályarab-irodalom (a XVII. század végén) és a publicisztika (a XVIII. század végétől).
Az ellenreformáció a feudális kultúra újraéledésével járt együtt, a polgárias (polgárosodó) műveltség így a protestantizmusra hárult. A magyarországi műveltség centruma 1740 körül a kálvinista "cívisváros" Debrecen lett. A XVIII. század közepére a jezsuita és a piarista rend is a tudományos-kulturális élet élvonalába lépett.
A magyar kultúra eredeti megosztottsága, az írásbeli és a szóbeli költészet elkülönültsége a szatmári békekötés után új tartalmat kapott. Az "irodalmi", "magas" költészet a század közepétől befogadja a nyugati áramlatokat (a felvilágosodást), nemzeti hagyományainkat így az alacsonyabb rétegek irodalma őrzi tovább.
A tömegkultúra e kor képződménye. A megerősödő (és a XIX. század első felére az élvonalba törő) nemesi műveltség, valamint a hagyományos (de már utolsó századába lépő) paraszti kultúra között alakul ki, a közege heterogén, a színvonala nagyon vegyes (pl. elsősorban népi és kisnemesi elemek alakítják). A közkultúra a széles néptömegek általános műveltsége lesz a kulturális egységesülés felé haladó társadalomban. A közkultúra magába foglalja a hagyományosan népszerű műveket: a XVII. században a históriás énekeket, a széphistóriákat, a virágénekeket és a vallásos népénekeket. Idővel jellegzetes törekvése lesz a szórakoztatás, legkedveltebb műfajai a XVIII. században már az anekdota és a vígjáték, majd a XIX. század elején a publicisztika könnyed változatai. Megjelenési formája a kéziratos könyv és a ponyva, valamint a kalendárium.
A kuruc költészet irodalmunk speciális színfoltja. Nem egységes, mert a nemesi és a népi irodalomból egyaránt táplálkozik, szemléletmódja is változékony. A társadalom perifériájára szorult nincstelen rétegek műfaja a bujdosó-vers és a szegénylegény-ének (ezt Ady fogja feleleveníteni). Általános közérzetet fejeznek ki a kesergők, pl. a Rákóczi-nóta.
A drámajátszás a XVI. századi hitviták óta lendületben van, a barokk kor legismertebb alkotása (udvari dráma) a Florentina című, talán Gyöngyösi környezetében született. Az előadások nyelve ebben a korban már csaknem kizárólag a magyar. A művek nem igazi drámák, inkább csak verses párbeszédek. A jezsuiták a XVII. században felkarolták az iskoladrámát, zömmel a Felvidék városaiban vittek színre bibliai történeteket. Az ellenreformáció felújítja a középkori misztériumdrámát, a legnagyobb tömegek az erdélyi Csíksomlyó nagypénteki passiójátékait látogatják. A protestáns iskoladráma is megújul, főképp a külföldi vendégtanárok (Alsted, Bisterfeld, Comenius) jóvoltából, ugyancsak a Felvidéken, pl. Bártfán.
A barokk irodalommal Magyarországon lezárult a régi magyar irodalom ősidőktől tartó első korszaka. Következik a felvilágosodás, amely a nemzeti kultúrában Magyarországon is mérföldkő: a modern nemzeti irodalom megszületését célozza, pezsgő irodalmi életet teremt, mindegyik műnemet fejleszti, és kialakítja a nemzeti irodalmi nyelvet.
A barokkból kinövő rokokó is már ebben a kulturális közegben jelenik meg a XVIII. század közepén.