Költészetének alaphangja a szomorúság, a magány. Számára a város kallódó kisembereit körülvevő tárgyak is bánatot sugallnak (Kisvendéglőben, Hajnali szerenád, Orfeumi elégia). A magyar impresszionizmus legnagyobb lírai alakja, ő írta meg annak legjellemzőbb, felfokozottan mozgalmas versét (Körúti hajnal). Háború alatti békeverseinek legszebbje az Elégia egy rekettyebokorhoz (1917). Szerelmi lírája az Esti sugárkoszorú (1923) egyéni stílusötvözetében teljesedett ki, e versei életszeretetének legerőteljesebb megnyilatkozásai.