A XX. század első felének legnagyobb német regényírója, a német polgári realizmus kiteljesítője. Elbeszélő stílusa humanista eszméktől átitatott, a realista ábrázolást szimbolista elemekkel kifejtő. Műveinek fő témája a művész a polgár ellentéte. Első nagysikerű regény (A Buddenbrook-ház, 1901) után már csak az irodalommal foglalkozott, s írta nagysikerű novelláit (Tonio Kröger, 1903, Halál Velencében, 1914), regényeit (A varázshegy, 1924; Doktor Faustus, 1947). A polgárság problematikája mellett írói, társadalmi felelősségérzete a 30-as években összekapcsolódik a népek fasizmusellenes együttműködésével, amit a József és testvérei regénytetralógia és a Mario és a varázsló (1930) novellája jelöl; ez utóbbi még csupán jelzi az új politikai irányt.