A XIX. század egyik legjelentősebb francia költője. Elmélete alapján a költő sztrájkba lép a társadalommal szemben, s hirdeti a költészet elsőrendű fontosságát. Első korszakára a menekülés baudelaire-i motívumát is megfogalmazó a Jelenkori Parnasszus (1866) antológiában megjelenő tizenegy verse (köztük a Tengeri szél) jellemző. A vers számára abszolút érték, műveiben a szavakat nagy műgonddal alkotja meg. Második alkotói periódusának (1864-től) két fő verse, a Heródiás és az Egy faun délutánja (1875). Képeivel már a szürrealizmus kifejező eszközei, világa felé mutat.