Tennyson mellett a Viktória-kor legjelentősebb költője. Elsősorban az emberi lélekben lejátszódó belső dráma érdekelte. Legjobb színdarabjai, így az Amerre Pippa járt (1841) inkább drámai költeménynek tekinthetők. Lírai költeményei (Csengettyűk és gránátalmák - sorozat, 1841-46) is erős drámaiságot sugároznak. Műveinek alakjai a félöntudat állapotában ontják monológjaikat („Browning-féle drámai monológ”), a lelkükben lezajló dráma mozzanatait epikus, színpadszerűtlen belső monologikus formában. A nehezen érthetőség darabja Sordello (1840) című költeménye. Kísérletező alkat, közelítette egymáshoz a három műnem világát, kifejezési lehetőségeit.