Egyik alapítója a Ceh poetov akmeista csoportnak, mely a szimbolizmus és a futurizmus ellen vívta harcát. Az életörömöt, a világra csodálkozás érzékiségét (Kő, 1913; Tristia, 1922, lírai kötetek), az építés pátoszát hangsúlyozza, a hellenisztikus kultúra, a reneszánsz nyelvén idézi fel korát. Prózai művei, mint Az idő zaja (1925), illetve híres esszégyűjteménye, A költészetről (1928) is ezt az élethez való viszonyt tükrözik. A személyi kultusz alatt háttérbe szorított, meghurcolt, eltávolított költő.